vízálló

Az idei évben érkezhet a harmadik generációs és egyben cseppálló AirPods

Az idei évben érkezhet a harmadik generációs és egyben cseppálló AirPods

Viszonylag hosszas várakozás után dobta piacra az Apple a második generációs AirPods füleseket az idei év márciusában. Lényegében mondhatjuk, hogy a fülesek ugyanazt a minőséget és dizájnt folytatták, azonban megjelent a vezeték nélkül tölthető töltőtok is, mint újdonság. A Wedbush elemzői szerint a piac már nagyon várja az újabb frissítést. A szakemberek szerint az almások [...]

HusztiD 2019.07.22. AirPods 0 db 154

Félrevezető marketingje miatt támadják a Samsungot

Félrevezető marketingje miatt támadják a Samsungot

Nehéz idők járnak most a dél-koreai vállalatnál, ugyanis pont a napokban számoltunk be, hogy mégsem zárták annyira fényesen a legutóbbi negyedévüket, mint ahogyan kellett volna. Ezúttal viszont egy újabb botrány van kibontakozóban Ausztráliában. Az Ausztrál fogyasztóvédelmi hivatala szerint a koreai gyártó megtévesztő marketinget alkalmaz. Mint tudjuk, a Samsung újabb telefonjai IP68-as minősítést kapnak, emiatt pedig [...]

HusztiD 2019.07.10. Egyéb 0 db 302

Újabb tortúrák: ejtés és vízállósági teszten a 6s és a Galaxy S7 párosa

Újabb tortúrák: ejtés és vízállósági teszten a 6s és a Galaxy S7 párosa

Az EverythingApplePro YouTube csatorna már ismerős lehet számotokra ha folyamatosan nyomon követitek blogunkat, ugyanis szinte mindig hírt adunk a legújabb videóikról. Ezúttal egy kis tortúrának vetették alá az Apple és a Samsung legújabb üdvöskéit. Elsőnek a vízállóságot vizsgálták, a második videóban pedig a jól megszokott ejtési tesztet láthatjátok. Mint az iPhone 6s megjelenésekor beszámoltunk, eléggé jól [...]

HusztiD 2016.03.07. iPhone 6 hozzászólás 1 473

Újabb vízállósággal kapcsolatos szabadalom látott napvilágot

Újabb vízállósággal kapcsolatos szabadalom látott napvilágot

Az iPhone 6s és 6s Plus megjelenésével több felhasználó is idézőjeles teszt alá vetette az új telefonokat. Az egyik legnépszerűbb a vizes teszt volt, ahol azt nézték, hogy mennyire bírja a folyadékot a telefon. Nagy meglepetésre elég jól bírják, hiszen az Apple már tett ennek érdekében, de az eset óta már nem egyszer beszámoltunk az önszárításra [...]

HusztiD 2015.12.10. iPhone, Kiemelt hírek 1 db 720

Folyóvíz alá tartva tisztíthatjuk a Watch digitális koronáját

Folyóvíz alá tartva tisztíthatjuk a Watch digitális koronáját

Annak ellenére, hogy csepp és víz ellenálló minősítést kapott az Apple Watch, a cég nem ajánlja, hogy az órával menjünk úszni, viszont akár meg is mosakodhatunk folyó víz alatt.  Az egyik felmerülő probléma lehet, hogy a Watch digitális koronája elakad az esetlegesen a korona és az óraház közé beszorult törmelékek, mint a por vagy a [...]

UP 2015.05.04. Apple, Apple Watch 3 hozzászólás 405

Átverés: az iOS7-től nem lesz vízálló semelyik iPhone

Átverés: az iOS7-től nem lesz vízálló semelyik iPhone

Nincs olyan iPhone tulajdonos, aki nem örülne annak, ha szeretett telefonja vízálló lenne. Az iDokiba is számos, nedvesség miatt tönkrement iPhone-t hoznak be. Ezt az igényt használta ki egy csapat, akik meg akarták viccelni a felhasználókat. Jó drága mulatság lett. Pár napja bukkant fel egy kép, miszerint az iOS7 hatására az iPhone-ok hirtelen vízállóvá válnak. [...]

Helme 2013.09.24. Apple, iOS 13 hozzászólás 2 209

VicamPlus – iPhone tok az extrém sportolók szerelmeseinek

VicamPlus – iPhone tok az extrém sportolók szerelmeseinek

Időnként ellátogatunk a Kickstarter weboldalára és körbenézünk, hogy érkeztek-e újabb projektek és hátha akad egy új ötletes és egyben hasznos kiegészítő kedvenc iPhone készülékünkre. Miután beütöttük a keresőbe az “iPhone” címszót, már indulhat is a csemegézés a különböző kiegészítők közül. Így akadtunk rá a VicamPlus elnevezésű iPhone tokra, mely kifejezetten az extrém sportolók szerelmeseinek készült, [...]

Tian 2013.02.02. Apple, Kiegészítők 7 hozzászólás 2 279