visszatérítés

Gyorsított az Apple a visszatérítési politikáján

Gyorsított az Apple a visszatérítési politikáján

Úgy tűnik, hogy az Apple mindent megtesz a vásárlóik érdekében, ugyanis a legújabb irányelvükben csökkentették a visszafizetési feltételekre vonatkozó időtartamot. Korábban 10 napot kellett várni a pénzünkre abban az esetben, ha valamiért visszaküldtük nekik a megrendelt termékeket, ám most az új változásnak köszönhetően erre valamivel kevesebb, mint egy hetet kell. Úgy tűnik, hogy a korábbi [...]

HusztiD 2014.05.16. Apple, Egyéb 0 db 181

Az Apple több mint kétszeresére növeli tőke-visszatérítési programját

Az Apple több mint kétszeresére növeli tőke-visszatérítési programját

Az Apple bejelentette, hogy a vállalat igazgatótanácsa a részvényesek tőke-visszatérítési programjának jelentős növelését hagyta jóvá. A vállalat a tervek szerint a kibővített program keretében összesen 100 milliárd dollár készpénzt használ fel erre a célra a 2015-ös naptári év végéig. Ez a korábban beharangozott programhoz képest 55 milliárd dolláros növekedést jelent, és a 2012. augusztusi első [...]

KeleMan 2013.04.25. Apple, Egyéb 0 db 438