Samsung

Fél év csúszással ugyan, de végre megérkezett a Galaxy Fold

Fél év csúszással ugyan, de végre megérkezett a Galaxy Fold

A Samsung igazán nagy híresztelést vert magának, hiszen elsőnek idén februárban mutatták be az első hajtogathatós telefonjukat, a Galaxy Foldot, mely eredetileg április végén jelent volna meg. A megjelenés előtt nem sokkal a sajtó megkapta a telefont, s minden egyes beszámolóból kiderült, hogy sajnos egy nap alatt megadja magát. Ennek apropóján a gyártó tolta a [...]

HusztiD 2019.09.06. Egyéb 1 db 284

Európában, Q2-ben csökkent az Apple népszerűsége

Európában, Q2-ben csökkent az Apple népszerűsége

Az Apple előző hónap elején tartotta meg aktuális pénzügyi negyedévét, mikor is megtudhattuk, hogy az iPhone eladásokból milyen mértékű volt a bevételük. Mostanra, hogy minden nagyvállalat megejtette a tájékoztatóit, a HMD Global részéről készült egy felmérés. Amennyiben Európáról beszélünk, akkor elmondhatjuk, hogy Q2-ben az Apple 17 százalékos visszaesést tapasztalhatott az okostelefon-eladások terén az előző év [...]

HusztiD 2019.08.14. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 151

Elviekben szeptembertől lesz elérhető a Galaxy Fold

Elviekben szeptembertől lesz elérhető a Galaxy Fold

Eléggé ígéretesen indult a 2019-es év, ugyanis elsőnek a Samsung, majd a Huawei is bemutatta első hajtogathatós okostelefonját. A Samsung április végére tervezte piacra dobni a Galaxy Fold-ot, azonban a sajtó számára kiküldött modellek hamar tönkrementek, így a koreai vállalat úgy döntött, csúsztat kicsit a megjelenéssel. Nem olyan régen már olvashattunk infókat arról, hogy hamarosan [...]

HusztiD 2019.07.30. Egyéb 0 db 65

Félrevezető marketingje miatt támadják a Samsungot

Félrevezető marketingje miatt támadják a Samsungot

Nehéz idők járnak most a dél-koreai vállalatnál, ugyanis pont a napokban számoltunk be, hogy mégsem zárták annyira fényesen a legutóbbi negyedévüket, mint ahogyan kellett volna. Ezúttal viszont egy újabb botrány van kibontakozóban Ausztráliában. Az Ausztrál fogyasztóvédelmi hivatala szerint a koreai gyártó megtévesztő marketinget alkalmaz. Mint tudjuk, a Samsung újabb telefonjai IP68-as minősítést kapnak, emiatt pedig [...]

HusztiD 2019.07.10. Egyéb 0 db 302

Hiába fizetett sokat az Apple, továbbra sem teljesít kimagaslóan a Samsung

Hiába fizetett sokat az Apple, továbbra sem teljesít kimagaslóan a Samsung

Június végével véget ért egy újabb negyedév, így a különböző nagyvállalatok sorra számolnak be arról, hogy hogyan teljesítettek az elmúlt három hónap folyamán. Legutóbb a Samsungról tudhattunk meg pár érdekességet, július 30-án pedig az Apple is megejti aktuális pénzügyi konferenciáját. A helyzet az, hogy nem annyira fényes a dél-koreai vállalat helyzete, mint elsőre hinnénk. Nem [...]

HusztiD 2019.07.09. Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 106

Súlyos dollármilliókkal lóg az Apple a Samsung-nak

Súlyos dollármilliókkal lóg az Apple a Samsung-nak

Az Apple még az iPhone X debütálása előtt kötött egyezséget a Samsung-gal, melynek értelmében ők fogják legyártani a jövőbeli iPhone modellek OLED kijelzőit. A koreai ETNews alapján az almásoknak nem sikerült tartaniuk magukat a szerződésben foglaltakhoz, így kötbérezik őket. Pont a napokban számoltunk be egy ezzel kapcsolatos hírről, de a jelenlegi információk alapján 100 millió [...]

HusztiD 2019.07.02. Apple, Egyéb 0 db 616

Még idén megérkezhet a Samsung második generációs hajtogathatós okostelefonja

Még idén megérkezhet a Samsung második generációs hajtogathatós okostelefonja

Mint tudjuk, a Samsung az utóbbi hónapokban elég nagy kalamajkát okozott, ugyanis elsőnek februárban mutatták be a legelső hajtogathatós okostelefont, a Galaxy Fold-ot. Eredeti tervek szerint április végén kellett volna piacra kerülnie a telefonnak, azonban a sajtó számára megküldött teszttermékek hamar megadták magukat, így a gyártó csúsztatott a megjelenésével. A napokban jött a hír, hogy [...]

HusztiD 2019.07.02. Egyéb, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 66

OLED kijelzőt kapnak a jövőbeli MacBook Pro és iPad Pro modellek

OLED kijelzőt kapnak a jövőbeli MacBook Pro és iPad Pro modellek

Mint tudjuk, az Apple elsőnek a 2017. novemberében megjelent iPhone X-nél kezdte el először használni az OLED kijelzőt, melyet a riválisuk, a Samsung szállított le számukra. A koreai ETNews értesülései szerint az almások hamarosan újabb termékeiknél cserélik le a régóta használatos LCD paneleket. Az oldal beszámolója szerint korábban az Apple és a Samsung egyezséget kötött, [...]

HusztiD 2019.06.27. iPad, Mac, Pletykák 1 db 243

A Samsung megerősítette, hogy napokon belül érkezik a Galaxy Fold

A Samsung megerősítette, hogy napokon belül érkezik a Galaxy Fold

A Samsung az idei év elején mutatta be első hajtogathatós okostelefonját, mely eredetileg április végén jelent volna meg. Mint tudjuk, a koreai vállalat csúsztatott a termék megjelenésével, ugyanis a sajtó számára kiküldött teszttermékek egy nap alatt tönkrementek. A Samsung egyik vezetője, Kim Seong-Cheol a Korean Information Display Society résztvevői számára árulta el az örömteli hírt, [...]

HusztiD 2019.06.20. Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 138

Tovább csúszik a Galaxy Fold megjelenése

Tovább csúszik a Galaxy Fold megjelenése

Az idei év egyik újdonságai elviekben a hajtogathatós okostelefonok lettek volna. Mint tudjuk, előbb a Samsung, majd a Huawei mutatta be saját megoldását, s az előbbi gyártó első ilyen okostelefonjának április végén kellett volna piacra kerülnie. Mint kiderült, a megjelenés előtt nem sokkal a bennfentesek megkapták a tesztre szánt Galaxy Fold modelljeiket, de mint akkor [...]

HusztiD 2019.06.12. Egyéb 0 db 95

OLED kijelzőt kaphatnak az új 16 colos MacBook Pro és iPad Pro modellek

OLED kijelzőt kaphatnak az új 16 colos MacBook Pro és iPad Pro modellek

Egy ideje pletykaszinten felmerült, hogy az Apple egy új MacBook Prót fog piacra dobni 16 colos méretben. A The Elec legfrissebb értesülései ezt alátámasztják, hiszen a beszámoló alapján a Samsung fogja a szóban forgó laptopnak, illetve a jövőbeli iPad Pro modelljeihez leszállítani az OLED kijelzőket. Azért érdekes a mostani hír, mivel a forrás nem LCD, [...]

HusztiD 2019.05.30. iPad, Mac 0 db 151

Következő hónapban érkezhet a Galaxy Fold

Következő hónapban érkezhet a Galaxy Fold

A Samsung eredetileg április 26-án dobta volna piacra az első hajtogathatós okostelefonját, a Galaxy Fold-ot, de miután a sajtó részére megküldött modellek egy nap után tönkrementek, így a gyártó úgy döntött, bizonytalan ideig csúsztatja a megjelenést. A koreai Yonhap News beszámolója alapján a Samsung mérnökei orvosolták a fennálló problémákat, s némileg módosítottak a telefon kijelzőjén [...]

HusztiD 2019.05.20. Egyéb 0 db 100

A Samsung törli a Galaxy Fold előrendeléseit

A Samsung törli a Galaxy Fold előrendeléseit

A Samsung eredetileg április végén dobta volna piacra legújabb okostelefonját, s egyben a legelső hajtogathatós készülékét, a Galaxy Fold-ot, de mint tudjuk, bizonytalan ideig késleltetik annak piacra dobását. Sajnos a sajtó részére megküldött telefonok hibásak voltak, így a gyártó kénytelen volt csúsztatni a megjelenést. A Samsung nem olyan rég e-mailben értesítette a Galaxy Fold előrendelőit, hogy [...]

HusztiD 2019.05.10. Egyéb 0 db 299

Ismételten az Apple bizalmáért küzd a Samsung

Ismételten az Apple bizalmáért küzd a Samsung

Aki régóta követi az Apple-t, az tudja nagyon jól, hogy az iPhone 6s modellek előtt nem csak a TSMC, hanem a Samsung egyaránt gyártott processzorokat az Apple részére. A Bloomberg beszámolója alapján most úgy tűnik, hogy a dél-koreai gyártó ismételten nagy erőkkel küzd, hogy visszaszerezze az almások rég elvesztett bizalmát. A Samsung és a TSMC [...]

HusztiD 2019.04.29. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 325

Még az iFixit szerelési beszámolóját is levetette a Samsung

Még az iFixit szerelési beszámolóját is levetette a Samsung

Az elmúlt bő egy hétben nagyon kellemetlen dolgok derültek ki a Galaxy Fold-ról, ugyanis a sajtó részére megküldött modellek egy nap alatt tönkrementek, nem sokkal később pedig a telefon megjelenésének halasztását is bejelentették. Ahogy megszokhattuk, az iFixit csapata hamar darabjaira szedte a készüléket, s ezzel a lendülettel fel is fedték a gyenge pontokat, melyek ismételten [...]

HusztiD 2019.04.29. Egyéb 0 db 304

Az eddig kint lévő Galaxy Fold modelleket is visszahívta a Samsung

Az eddig kint lévő Galaxy Fold modelleket is visszahívta a Samsung

Pont tegnap számoltunk be arról, hogy a Samsung pár héttel csúsztatja a Galaxy Fold megjelenését, ugyanis a napokban a sajtó nagyon negatív visszhangot adott, ugyanis sorra mentek tönkre a számukra megküldött telefonok. Úgy tűnik, hogy a koreai óriás most ezen készülékeket is idő előtt visszahívja. Nem szokatlan az, mikor megjelenik egy-egy új termék, akkor a [...]

HusztiD 2019.04.24. Egyéb 1 db 318

Kijelzőproblémái miatt heteket csúsztatja a Galaxy Fold megjelenését a Samsung

Kijelzőproblémái miatt heteket csúsztatja a Galaxy Fold megjelenését a Samsung

Az elmúlt hét folyamán számoltunk be arról, hogy a sajtónak komoly gondjai akadtak a tesztelésre megkapott Galaxy Fold modellekkel, ugyanis többeknél bekrepált a kijelző. Mint kiderült, magán a kijelzőn megtalálhatunk egy vékony réteget, melyet ha megsértünk, vagy eltávolítunk, akkor bizony könnyedén tönkre tehetjük az egészet. Az eddigi hivatalos információk alapján a dél-koreai óriás április 26-án, [...]

HusztiD 2019.04.23. Egyéb 2 hozzászólás 91