Programok

Januártól kinyírja a 32 bites alkalmazásokat macOS High Sierra alatt az Apple

Januártól kinyírja a 32 bites alkalmazásokat macOS High Sierra alatt az Apple

Ha visszamegyünk pár hónapot az időben, akkor tudhatjátok, hogy az iOS 11-el az Apple megszüntette a 32 bites alkalmazások támogatottságát. Ennek kapcsán több ezer appot töröltek az App Store-ból, hiszen már idejétmúltnak számítanak. Korábban a kaliforniaiak ugyan jelezték a fejlesztőknek, de a napokban ismételten megerősítették a hírt, mely alapján 2018. január elsejétől csak a 64 bites appokat engedélyezik [...]

HusztiD 2017.12.06. Kiemelt hírek, Mac, macOS, Programok 0 db 465

Best of 2015 – a legjobb programok, játékok, könyvek és zenék az Apple szerint

Best of 2015 – a legjobb programok, játékok, könyvek és zenék az Apple szerint

Mint az évek óta lenni szokott, az Apple idén is kihirdette a kínálatukban található legjobb kontenteket, melyeket az idei év folyamán kaptunk a fejlesztőktől és előadóktól. Ne is húzzuk tovább a szót, lássuk inkább, hogy mely alkalmazások és előadók voltak 2015-ben az Apple kedvencei. iPhone Az év alkalmazása Periscope További befutók Enlight Robinhood Leginnovatívabb app [...]

HusztiD 2015.12.09. Apple, Játékok, Kiemelt hírek, Programok 0 db 3 191

Legjobb Mac alkalmazások 2013-ban

Legjobb Mac alkalmazások 2013-ban

Karácsonyra biztos sokan kaptak/vettek új Mac gépet, és egy részük bizonyára új felhasználó.  Ez a cikk segítséget fog nekik nyújtani, ugyanis pár hasznos alkalmazást mutatnék be. Pixelmator Ha érdekelt vagy a design vagy szerkesztés területén, akkor ez az alkalmazás hasznos lesz számodra. Ha Photoshop helyettest, vagy olcsóbb, hasonlóan nagy tudású programot keresel, akkor ez az [...]

sdaniel55 2014.01.02. Apple, Mac, Programok 9 hozzászólás 6 100

MacBundle őszi akció – 9 Mac program 464$ helyett 49,99$-ért!

MacBundle őszi akció – 9 Mac program 464$ helyett 49,99$-ért!

Ismét egy nagyszerű lehetőségről számolhatunk be nektek, ugyanis a MacUpdate.com akciójában mindösszesen 49.99$-ért vásárolhatunk magunknak 9 remek Mac alkalmazást, melyeket ha külön-külön szereznénk be, úgy összesen 464$-t fizetnénk. Az akció keretében viszont a programokhoz így majdnem 90%-os kedvezménnyel juthatunk hozzá. Az alkalmazások listája mint mindig, most is igazán impozáns, melyek közül mindenképp kiemelnénk a remek [...]

KeleMan 2013.09.24. Apple, Programok 0 db 561

Az Apple bemutatta az új Logic Pro X szoftverét

Az Apple bemutatta az új Logic Pro X szoftverét

Az Apple bemutatta a Logic Pro X szoftvert, a Logic Pro eddigi legfejlettebb verzióját, amely profik számára készült új kezelőfelületet, a zenészek számára sokoldalú, új kreatív eszközöket, és még több különféle hangszert és effektet kínál. A Logic Pro X forradalmian új Drummer funkciója egy virtuális stúdiózenészként működik, amely automatikusan kíséri a zeneszámokat számos különféle dobstílus [...]

KeleMan 2013.07.23. Apple, Programok 1 db 2 648

Frissült az Facebook app! – Emotikonok és egyéb nyalánkságok

Frissült az Facebook app! – Emotikonok és egyéb nyalánkságok

A mai nap során (na jó, tegnap éjfél tájban) pár új funkcióval gazdagodott a Facebook iPhone-os és iPades alkalmazása. A felhasználók mostantól különböző emotikonokat csatolhatnak bejegyzéseikhez. A jeleket hangulat, tartalom és helyszín alapján csoportokra osztották, így például ha hangulatunkról írunk, nyilván a “Feeling” kategóriából fogunk választani, míg ha egy filmről beszélünk, amit nemrég láttunk, a [...]

Kacor 2013.06.19. Apple, Programok 7 hozzászólás 2 183

Az Apple megváltoztatja a világot, mert valóban mindenre van egy app

Az Apple megváltoztatja a világot, mert valóban mindenre van egy app

Elsőre nagy szavaknak tűnnek, de az Apple tényleg megváltoztatja a világot. A cupertinóiak még pénteken kiadtak egy közel 10 perces promo videót, melyben bemutatják, hogyan is változtatták meg az App Store áruházban lévő alkalmazások az emberek életét. És itt most nem feltétlenül az Angry Birds-re, meg a hasonló nagy letöltésszámú programokra kell gondolni, melyekkel nap [...]

KeleMan 2013.06.15. Apple, Egyéb 3 hozzászólás 1 092

Wake Alarm – a letisztult ébresztő alkalmazás

Wake Alarm – a letisztult ébresztő alkalmazás

Pár napja jelent meg az App Store-ban egy új ébresztő alkalmazás, melyre rögtön felfigyeltünk. A Wake Alarm egy letisztult kezelőfelülettel rendelkező alkalmazás, mely tényleg csak azt tartalmazza, amit kell, minden egyéb fölösleges elem szépen, gondosan el van rejtve. Az alkalmazást elindítva a kezdőképernyőn egy óra fogad minket, egy neonos körrel. Az ébresztési időt úgy tudjuk [...]

Tian 2013.05.25. Apple, Programok 13 hozzászólás 7 444

Appajánló – Robot Unicorn Attack 2, Stay Alight!, Photostein

Appajánló – Robot Unicorn Attack 2, Stay Alight!, Photostein

Ismét remek hónapot tudhat maga mögött az Apple App Store áruháza. Mint kiderült, már több, mint 45 milliárd darab alkalmazást töltöttek le a 2008-as indulás óta a felhasználók. A boltban jelenleg több, mint 850.000 app érhető el, melyből 300.000 kifejezetten iPad táblagépekre készült. Ebben a hónapban is válogattunk Nektek pár remek appot, hiszen a fejlesztők [...]

KeleMan 2013.04.30. Apple, Programok 1 db 1 357

Mac App Bundle 2.0 – Szabd meg Te az árát!

Mac App Bundle 2.0 – Szabd meg Te az árát!

Ismét 10 darab remek Maces programhoz juthatunk hozzá rendkívül kedvezményes áron. A csomagban 10 darab programot találhatunk, melyek összértéke 399 dollár. A “Name Your Own Price” akció keretében viszont mi szabhatjuk meg, hogy mekkora összeget fizetünk a 10 alkalmazásért cserébe. Ha kívánjuk, fizethetünk 10 dollárt is, de akár 100 dollárt is. A jól fizetők egy [...]

KeleMan 2013.04.17. Apple, Mac 0 db 660

MacBundle tavaszi akció – 12 Mac program 618$ helyett 49,99$-ért!

MacBundle tavaszi akció – 12 Mac program 618$ helyett 49,99$-ért!

Ismét egy nagyszerű lehetőségről számolhatunk be nektek, ugyanis a MacUpdate.com akciójában mindösszesen 49.99$-ért vásárolhatunk magunknak 10 remek Mac alkalmazást, melyeket ha külön-külön szereznénk be, úgy összesen 618$-t fizetnénk. Az akció keretében viszont a programokhoz 92%-os kedvezménnyel juthatunk hozzá. Az alkalmazások listája mint mindig, most is igazán impozáns, melyek közül mindenképp kiemelnénk a Windows operációs rendszereket [...]

KeleMan 2013.03.07. Apple, Programok 2 hozzászólás 717

Valentin napi alkalmazások az App Store áruházban

Valentin napi alkalmazások az App Store áruházban

Az Apple nemrég összegyűjtötte az AppStore-ban található Valentin napi, vagy ahhoz köthető alkalmazásokat. Van itt minden fajta alkalmazás, Valentin napi receptek, szerelem detektor, üdvözlőkártyák, koktélreceptek gyűjteménye, szakácskönyvek, játékok, stb. A “Valentin napi szoba” melyben a programok megtalálhatóak, az alábbi linken érhető el. Link: Valentin napi alkalmazások Természetesen mi is összeszedtünk nektek pár appot, mely jól jöhet [...]

KeleMan 2013.02.14. Apple, Programok 0 db 1 054

Apple-közeli weboldalakon keres csapatot a Google

Apple-közeli weboldalakon keres csapatot a Google

Mióta az Apple eltávolította a Youtube-ot és a Google Maps-et az előre telepített alkalmazások közül, a Google nagyobb sebességre kapcsolt. Ennek egyik látványos mozzanatát láthattuk a napokban, amikor is Apple-közeli honlapokon megjelentek a Google hirdetései. Ebben az új, saját fejlesztésű alkalmazásokat iOS környezetbe átültető fejlesztőket reklámozták. Ezenkívül arra szolgálnak, hogy becsalogassák az új fejlesztőket ebbe [...]

NZsolt 2013.01.02. Apple, Programok 0 db 561

Szilveszteri alkalmazások – miket érdemes letölteni iOS készülékünkre

Szilveszteri alkalmazások – miket érdemes letölteni iOS készülékünkre

Eljött ez a pillanat is és elérkezett a 2012-es év legutolsó napja, amiből már tényleg csupán pár óra van még hátra és lassan itt az éjfél, a koccintás és a tűzijáték pillanata, amivel együtt reméljük mindenkinek egy sikerekben gazdag új év veszi kezdetét. Mostanra már biztosan szorgosan készülődtök az esti bulikra, összejövetelekre, ha esetleg még nincs [...]

Tian 2012.12.31. Apple, Programok 0 db 2 594

Infografika: ezek történtek idén az AppStore-ban

Infografika: ezek történtek idén az AppStore-ban

Annyi minden történt idén az Apple háza táján, hogy szinte felsorolni sem lehet. Azonban gyakran elsiklunk afelett, ami már minden iOS-felhasználónak alapelvárása: mennyire sok alkalmazás készült 2012-ben is a szeretett termékeinkre. Mivel lassan vége az évnek, ezért muszáj, hogy egy kicsit áttekintsük az ezévi termést. Ehhez pedig tökéletes segítséget nyújt az Appsfire által készített infografika, [...]

Helme 2012.12.18. Apple, Programok 0 db 681

Valóban a gyermekek érdekeit szolgálja a tervezett új amerikai adatvédelmi szabályozás?

Valóban a gyermekek érdekeit szolgálja a tervezett új amerikai adatvédelmi szabályozás?

Mint azt már megírtuk, vizsgálatot indított az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) annak megállapítására, hogy a mobiltelefonokra kifejlesztett alkalmazások nem sértik-e a gyermekek személyiségi jogait. Washington szeretné rászorítani a Szilícium-völgy cégeit a gyermekek személyes adatainak tiszteletben tartására – ám a nagy szoftverfejlesztők nem hagyják magukat és keményen visszavágnak. Az FTC megítélése szerint [...]

KeleMan 2012.12.14. Apple, Egyéb 0 db 313

Ezek lettek a legjobb iOS alkalmazások 2012-ben

Ezek lettek a legjobb iOS alkalmazások 2012-ben

Az idei év nagyon mozgalmas volt az iOS alkalmazások szempontjából. Számtalan olyan program jött ki, – vagy kapott hihetetlenül nagy frissítést – melyet a felhasználók naponta megnyitnak. Az Apple 2012-ben is közzétette az év legjobb, illetve legkeresettebb programjait. Persze akadnak olyanok, melyek szerintünk kimaradtak a listáról, de a rangsor objektív: ezeket a produktumokat keresték a [...]

Helme 2012.12.14. Apple, Programok 2 hozzászólás 20 985