Miitomo

Két év után hivatalosan kinyírta első iOS játékát az Nintendo

Két év után hivatalosan kinyírta első iOS játékát az Nintendo

Aki kicsit jártas a Nintendo háza-táján, az tudja jól, hogy a japán gyártó évekig nem fejlesztett mobilplatformokra. Egyszerűen úgy voltak vele, hogy a saját platformjukat részesítik előnyben, de az évek múlásával rájöttek, hogy ez koránt sem annyira jövedelmező, így elkezdtek az Apple mobil operációs rendszerére is kacsintgatni. Két évvel ezelőtt érkezett meg a vállalat első [...]

HusztiD 2018.05.10. Egyéb, Játékok, Kiemelt hírek 0 db 215

A Nintendo bejelentette az első okostelefonokra szánt játékát

A Nintendo bejelentette az első okostelefonokra szánt játékát

Korábban már megannyi pletykát hallhattunk a Nintendo felől, hiszen már régóta rebesgetik, hogy készül a saját, okostelefonokra szánt játékuk. Ez némileg ellent mondott a vállalat eddigi nézeteivel, hiszen csupán a saját eszközeikre fejlesztettek alkalmazásokat. Tegnap este végül lehullt a lepel, bemutatták a Miitomo-t. A Miitomo inkább egy közösségi alkalmazás lesz, mint játék. Létrehozhatunk egy saját [...]

HusztiD 2015.10.29. iOS, Játékok 1 db 298