Jony Ive

Tim Cook stratégiai irányváltása

Tim Cook stratégiai irányváltása

Az utóbbi hetekben majdhogynem közhelyszerű kijelentéssé vált már, hogy vége az Android és az Apple háborújának. A TIME vezércikkben foglalkozik a témával, ezt szemlézzük most mi is. “Ha kell az utolsó lélegzetemig fogok küzdeni és az Apple bankban levő 40 milliárd dollárjából az utolsó pennyt is elköltöm, hogy helyrehozzam ezt. El fogom pusztítani az Androidot, [...]

Skarp 2014.11.27. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 530

Fitbit féle ébresztési funkcióval érkezik az Apple Watch

Fitbit féle ébresztési funkcióval érkezik az Apple Watch

A múlthét folyamán már beszámoltunk, hogy Jony Ive, az Apple fődizájnere átvette az SFMOMA díjat. Ennek kapcsán szót ejtett pár dologról, így kiderült, hogy nagy kihívás volt számára megtervezni az Apple okosórájának a küllemét illetve magát, a kezelőfelületet.  Most viszont újabb információk láttak napvilágot a jövőre megjelenő almás okosóráról. A Re/code-nak lehetősége volt faggatni kicsit a [...]

HusztiD 2014.11.04. Apple, Egyéb 11 hozzászólás 559

Jony Ive megkapta az SFMOMA életműdíjat

Jony Ive megkapta az SFMOMA életműdíjat

Idén májusban már megtudhattuk, hogy a 2014-es San Francisco Museum of Modern Arts díjat Jony Ive viheti haza. Nagy dolog ez az Apple dizájnere számára, hiszen korábban olyan személyek zsebelhették be ezt az életműdíjat, mint Wayne Thiebaud, Richard Serra vagy a Star Wars világ megalkotója, George Lucas. Az átadóra október 30-án került sor a San [...]

HusztiD 2014.11.01. Apple, Egyéb 3 hozzászólás 227

Kezd felpörögni az okosórák piaca

Kezd felpörögni az okosórák piaca

Az iWatch még ki sem jött, de az okosórapiac máris komoly nyomás alatt áll miatta. Hosszú hónapok állnak még előttünk, mielőtt először a csuklónkra csatolhatjuk az Apple viselhetőjét, de akár csak említése is komolyan felkavarja az állóvizet. A hypenak tudatában van a konkurencia, elég csak a Pebble minapi fricskájára gondolni, amit cég honlapjának főoldalára raktak. [...]

Skarp 2014.10.06. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 7 hozzászólás 634

Ive: “Életem egyik legnehezebb projektje volt az óra”

Ive: “Életem egyik legnehezebb projektje volt az óra”

A Bloomberg kimerítő cikket hozott le az Appleről. Szó esik a szervezeti kultúra változásairól, Tim Cook személyiségéről, az Apple Payről és az óra fejlesztéséről is. Cook, Ive és Jeff Williams érdekességeket is megosztott a projektről. A dizájnmágus elmondása szerint az Apple Watch fejlesztése három éve kezdődött, még jóval a viselhetőket körülvevő cirkusz kezdete előtt. Elmondása [...]

Skarp 2014.09.22. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 2 447

Jony Ive: Svájc bajban van

Jony Ive: Svájc bajban van

Úgy tűnik, hogy az Apple egyik híres vezetőjének sikerült kicsit elszólnia magát, hiszen olyan megjegyzést tett, amely egyértelműen az iWatch bejelentésére utal. Mindezt pont szeptember 9-e előtt pár nappal, amikor bejelentik az új iPhone-okat és a szóbeszédek alapján az Apple okosóráját is. Jony Ive a New York Times értesülései szerint elég magabiztos. Az Apple formatervezési igazgatója [...]

HusztiD 2014.09.04. Apple, Egyéb 12 hozzászólás 918

Jony az új anyagokról beszélt

Jony az új anyagokról beszélt

Ive is megerősítette, a “jövőbeli cuccok” esetében új anyagokra számíthatunk. A New York Timesnak adott interjúban arról beszélt, hogy évek óta kísérleteznek újfajta anyagokkal, bár igazán konkrét részleteket nem osztott meg ezzel kapcsolatban. “Olyan anyagokat fogunk felhasználni az érkező termékekben, amilyeneket azelőtt még soha sem. Évek óta ezen dolgozom.” – mondta a dizájnguru, amikor a [...]

Skarp 2014.06.18. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 15 hozzászólás 808

Ive: Minden az eddigi kerékvágásban folyik tovább

Ive: Minden az eddigi kerékvágásban folyik tovább

A New York Times cikke megerősíti, amit többen is állítottak már korábban: Jobs-szal ellentétben Cook sokkal kevésbé megszállottja a termékfejlesztés nüanszainak, helyette vezetőire bízza a dizájn irányítását. Ez persze nem jelenti azt, hogy Cook kimarad az egészből: érdekességként említették meg, hogy Cook maga vitte a hátán az iPad mini projektet egészen a megjelenésig. Robert A. [...]

Skarp 2014.06.15. Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 10 hozzászólás 593

Életmű kitüntetést kapott Jony Ive

Életmű kitüntetést kapott Jony Ive

Egyre izgalmasabb időszakokon van túl az Apple vezető dizájnere, hiszen valamivel több, mint két éve már lovaggá ütötték szülőföldjén, hamarosan pedig egy újabb kitüntetést zsebelhet be magának. A San franciscói Museum of Modern Art idén az Apple híres vezetőjét, Jony Ive-ot jutalmazza meg az életműdíjjal. A 2014-es díjátadót október 30-án fogják megrendezni, így még addig [...]

HusztiD 2014.05.09. Apple, Egyéb 9 hozzászólás 216

Elhagyja az Apple-t Greg Christie

Elhagyja az Apple-t Greg Christie

Ha nem lenne ismerős a Greg Christie név, akkor mindenféleképpen érdemes elolvasni az előző cikkeinket, ugyanis az Apple fejlesztője elsőnek beszélt a legelső iPhone születéséről, majd egy pár héttel később kiderült, hogy éveken át fejlesztették az iPhone-t az átlagemberek számára. Sajnos most viszonylag rossz hírt kell közölnünk, ugyanis hamarosan otthagyja jelenlegi munkahelyét a vezető szoftvermérnök. [...]

HusztiD 2014.04.10. Apple, Egyéb 5 hozzászólás 364

Működhet az iWatch esetében az egydizájnos megközelítés?

Működhet az iWatch esetében az egydizájnos megközelítés?

Az iWatch-csal kapcsolatos híreket olvasgatva újra és újra előkerül a problémakör: vajon a divat mekkora szerepet játszhat egy olyan viselhető termék esetében, mint egy okosóra? Az Apple esetében ez nem annyira volt faktor eddig, hiszen az mondjuk kevesebb embert zavar, ha sokaknak pontosan ugyanolyan telefonja van, de ez nem feltétlenül igaz egy autóra vagy bármi [...]

Skarp 2014.03.25. Apple, iOS 8 hozzászólás 771

Kane Jony Iveot sem kíméli

Kane Jony Iveot sem kíméli

Ezerszer szajkózott közhely, hogy Steve halálával hatalmas űr keletkezett az Apple vezetésében. Bár zsenijét senki nem pótolhatja egy személyben, önéletrajzírója Walter Isaacson szerint Cook és Ive együtt talán kitölthetik helyét. Amikor Cook egy évvel Jobs halála utána újraszervezte a céget, Iveot az ipari tervezői csoport feje mellett a Human Interface vezetőjévé tette, így a hardverek [...]

Skarp 2014.03.24. Apple 9 hozzászólás 596

Ilyen lehetne a Jony Ive által vizionált OS X

Ilyen lehetne a Jony Ive által vizionált OS X

  A iOS részleg korábbi vezetője Scott Forstall volt, akitől a kaliforniaiak búcsút intettek, majd Jony Ive-nak adták át a helyét, aki teljesen kibontakozott munkájával a vállalat eszközein. A híres dizájner neve ismerős lehet szinte minden Apple felhasználónak, ugyanis neki köszönhető a leginkább pozitív fogadtatásban részesülő iOS 7, amely kinézetben merőben eltért az elődeitől. Mivel [...]

HusztiD 2014.03.22. Apple, OS X 15 hozzászólás 1 466

Hét dolog, ami dizájnerlegendává tette Jony Iveot

Hét dolog, ami dizájnerlegendává tette Jony Iveot

Ezen a címen jelentetett meg összeállítást a BusinessInsider, lényégében a Timeban megjelent Ive-interjú alapján kiemelve a tervező kreatív folyamatainak hét legfontosabb lépését. Az Apple dizájnosztályát 1996 óta vezető Sir Jonathan Ive az azóta eltelt csaknem 20 évben az ipari formatervezés élő legendájává vált, mindezt olyan termékek létrehozásával, mint a számítógéppiacot felforgató iMac, a zeneipart leigázó [...]

Skarp 2014.03.19. Apple, Egyéb 20 hozzászólás 1 232

Részvényekkel jutalmazták az Apple vezetőit

Részvényekkel jutalmazták az Apple vezetőit

Egy SEC (Securities and Exchange Commission) jelentésből kiderült, hogy a cupertinó-i vállalat bőségesen megajándékozta 6 vezetőjét. Fejenként 35 ezernyi részvényt kaptak, amely összesen 19 millió amerikai dollárnak felel meg a jelenlegi árfolyam mellett. Azonban az Apple fejeseinek eleget kell tenni egy kikötésnek: ha 2018 Áprilisáig a vállalatnál maradnak, akkor 12 milliót kapnak fixen, míg a [...]

HusztiD 2014.03.12. Apple 0 db 213

Jony Ive kis híján otthagyta az egyetemet

Jony Ive kis híján otthagyta az egyetemet

Gondoltátok volna, hogy már több mint 20 év telt el, mikor még a Newcastle-i Egyetem padjait koptatta Jony Ive? Talán igen, viszont sokan nem tudtátok, hogy az Apple dizájn és formatervezésért felelős alelnöke majdnem otthagyta anno az egyetemet, ugyanis nem tetszett neki ez a fajta szakirány, ám Tom Karennek hála minden megváltozott. Egészen egyszerűen arról [...]

HusztiD 2014.02.22. Apple, Egyéb 8 hozzászólás 516

Jony Ive továbbra is az Apple-nél dolgozik

Jony Ive továbbra is az Apple-nél dolgozik

Ma a kora délutáni órákban röppent fel a hír, miszerint az Apple dizájn és formatervezésért felelős alelnöke otthagyta a cupertinó-i vállaltot. Egyből beindultak a találgatások, majd sokan elhitték, hogy a cég egyik fő embere ténylegesen eltávozott a cégtől. Erre azonban nem szabad alapozni, ugyanis mindösszesen annyi történt, hogy az Apple vezetőit bemutató oldalról eltűnt sir [...]

HusztiD 2014.02.17. Apple, Egyéb 8 hozzászólás 639