fizetés

Márciusra Kanadában is elrajtolhat az Apple Pay

Márciusra Kanadában is elrajtolhat az Apple Pay

Az elmúlt hetek folyamán már nagyon sokat hallhattunk az Apple új szolgáltatásáról, az Apple Pay-ről. Nem csoda, hiszen az első hetek, illetve hónapok adatai eléggé nagy bizakodásra adnak okot az új mobil fizetési rendszer kapcsán. Ezelőtt nem olyan sokkal még azt is megtudhattuk, hogy Angliában akár már fél éven belül elindulhat a szolgáltatás, azonban a [...]

HusztiD 2015.01.12. Apple, Egyéb 0 db 138

Fél éven belül Angliában is elrajtol az Apple Pay

Fél éven belül Angliában is elrajtol az Apple Pay

Nem egészen két hete számoltunk be róla, hogy a kaliforniai számítástechnikai óriás több országba is elérhetővé kívánja tenni a legújabb szolgáltatását, az Apple Pay-t. Nem csoda, hiszen a legutóbbi hírek alapján Novemberben a digitális vásárlások egy százaléka származott az Apple eljárásából. A mostani szóbeszédek alapján hamarosan már Angliában is elérhető lesz az új szolgáltatás. A [...]

HusztiD 2014.12.30. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 357

Novemberben a digitális vásárlások 1%-át tette ki az Apple Pay

Novemberben a digitális vásárlások 1%-át tette ki az Apple Pay

Korábban már megtudhattuk, hogy az Apple Pay az októberi debütálása után nem olyan sokkal eléggé népszerű lett. Azóta folyamatosan jöttek a hírek, hiszen egyre tovább és tovább bővült az Apple fizetési eljárása. Egyre több bankban és üzletben vált elérhető az elmúlt hetek folyamán, mióta hivatalosan bejelentették. Ezúttal viszont egy újabb felmérés látott napvilágot az ITG [...]

HusztiD 2014.12.22. Apple, Egyéb, iPhone 0 db 297

Ezentúl a PayPal-t is támogatja az Apple

Ezentúl a PayPal-t is támogatja az Apple

Ha mindenki nem is, de bizonyára sokatok ismeri, illetve használta már legalább egyszer a PayPal-t online vásárlás során. A szolgáltatás lényege, hogy a külföldi nagyobb online áruházakból biztonságosabban vásárolhatunk általa, hiszen nem kell külön megadnunk a bankkártyánk adatait, amit sok ember félt kiadni a kezei közül a másik fél számára. Az Apple számára sem volt [...]

HusztiD 2014.12.13. Apple, Egyéb 4 hozzászólás 1 470

Tovább bővül az Apple Pay elfogadóhelyek listája

Tovább bővül az Apple Pay elfogadóhelyek listája

Az iPhone 6 event alkalmával jelentette be az Apple a legújabb szolgáltatását, az Apple Pay-t. Nem kellet sokat várni ennek az elindulására, ugyanis rá egy bő hónapra, az iOS 8.1-gyes rendszer megjelenésével elindult Amerika szerte a szolgáltatás. Egyelőre kevés üzletlánc támogatja az új fizetési eljárást, azonban az eddigi információk szerint bizakodásra adhat okot az első [...]

HusztiD 2014.11.28. Apple, Egyéb 0 db 569

Népszerű volt az Apple Pay az első hetekben

Népszerű volt az Apple Pay az első hetekben

Lassacskán 4 hét telt el azóta, hogy az Apple bevezette az egyik legújabb szolgáltatását, az Apple Pay-t az iOS 8.1-es verziójának a megjelenésével. Az almások újdonságát még a szeptemberi iPhone 6 event-en mutatták be, ahol kiderült, hogy egyelőre csak Amerika szerte lesz igénybe vehető, ugyanakkor ott is csak korlátozottan, mivel nagyon kevés bolt támogatja egyelőre. Ezalatt [...]

HusztiD 2014.11.19. Apple, Egyéb 1 db 339

Újabb szolgáltatásokkal bővítené ki az iPhone 6 NFC lehetőségeit az Apple

Újabb szolgáltatásokkal bővítené ki az iPhone 6 NFC lehetőségeit az Apple

Az iPhone 6 megjelenésével Tim nem csak az új telefonokat mutatta be, hanem az új szolgáltatásról is beszámolt, az Apple Pay-ről. Az új iPhone-okban lévő NFC chip segítségével úgy használhatjuk a támogatott boltokban a telefont, mint egy fizetőeszközt, ugyanis az Apple ezzel szeretné felváltani a bankkártyás tranzakciókat. A The Information pedig úgy értesült, hogy hamarosan [...]

HusztiD 2014.10.28. Apple, iPhone 3 hozzászólás 1 626

November 7-én startol az Apple Pay

November 7-én startol az Apple Pay

Az elmúlt hónap folyamán az Apple bejelentette az iPhone 6 modelljeit, továbbá lehullt a lepel az Apple Watch-ról is. De ezzel nem ért véget az esemény, hiszen megtudhattuk, hogy az Apple egy teljesen új szolgáltatást is be kíván vezetni, amelynek köszönhetően elhanyagolhatják az emberek a pénztárcáikat. Ez az Apple Pay. Az korábbi ígéretek alapján idén októberben [...]

HusztiD 2014.10.10. Apple, Egyéb, iOS 7 hozzászólás 647

Az Apple bővíti a fizetési szolgáltatásait

Az Apple bővíti a fizetési szolgáltatásait

A Wall Street Journal szerint az Apple egy új fizetési eljárás bevezetésére törekszik, ahová bevonhatja a több százmillió iTunes Store-ban regisztrált felhasználóit. Az új szolgáltatás lényege az lenne, hogy ezentúl ne csak digitális, hanem fizikális javakat is vásárolhassanak az emberek. A hírek szerint Tim Cook és Eddy Cue az elmúlt időszakban több céget illetve üzletet [...]

HusztiD 2014.01.27. Apple, Egyéb, iTunes, Tim Cook 1 db 241

FT: alig fizetnek adót Nagy-Britanniában a legnagyobb internetes cégek

FT: alig fizetnek adót Nagy-Britanniában a legnagyobb internetes cégek

Forgalmukhoz képest alig fizetnek társasági adót Nagy-Britanniában a világ legnagyobb internetes cégei – írta saját vizsgálatainak eredményeit összegezve a szombati Financial Times. A londoni gazdasági napilap a brit piacon is aktív nagy cégek közül a Microsoft, az eBay, a Yahoo, a Facebook, az Apple, az Amazon és a Google adózási gyakorlatát vizsgálta. A lap kimutatta, [...]

Helme 2014.01.05. Apple, Egyéb 7 hozzászólás 697

Jóváhagyták a fővárosi elektronikus jegyrendszer hitelmegállapodását

Jóváhagyták a fővárosi elektronikus jegyrendszer hitelmegállapodását

Jóváhagyta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa a budapesti elektronikus jegyrendszer hitelmegállapodását, így a bank 54,5 millió euró értékben finanszírozza a projektet – közölte a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A projekt indításához a Fővárosi Közgyűlésnek is támogatnia kell a finanszírozási szerződés megkötését. A hitel felvevője a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezője, [...]

Helme 2013.07.27. Apple, Egyéb 3 hozzászólás 404

MasterCard: Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetésre

MasterCard: Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetésre

Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körű bevezetésére – mondták el a MasterCard Europe kártyatársaság szakértői egy budapesti sajtótájékoztatójukon. Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője kifejtette: a közelmúltban mind az NFC-telefonok, (NFC – near field communication, vagyis gyakorlatilag érintés nélküli kommunikáció), mind az azokat elfogadni képes, úgynevezett PayPass terminálok [...]

Helme 2013.06.17. Egyéb 5 hozzászólás 948

A legjobban fizetett amerikai vezetők közül 5-ből 4 az Apple szakembere

A legjobban fizetett amerikai vezetők közül 5-ből 4 az Apple szakembere

A Bloomberg egyik legfrissebb beszámolója szerint a Standard & Poor’s 500-as listáján szereplő cégek öt legjobban fizetett vezetője közül 4 az Apple szakembere. Az első helyen az Oracle első embere Larry Ellison áll, aki múlt évben 96,2 millió dollárt tett zsebre. A 2. és 5. helyen viszont csupa Apple topmanager található. A nemrég nyugdíjba vonult, majd [...]

KeleMan 2013.04.19. Apple, Egyéb 5 hozzászólás 679

Az Apple hárítja az újabb In-App-Purchase botrányokat!

Az Apple hárítja az újabb In-App-Purchase botrányokat!

In-App-Purchase, azaz alkalmazáson belüli vásárlás. Az IAP neve mára már fogalom lett, főleg az iOS eszközökön. Jól tudja mindenki, hogy semmi sincs ingyen, de azt kell mondjam, csakis magunknak köszönhetjük, hogy egyre több kiadó dönt úgy, hogy az alkalmazását ingyenesen teszi elérhetővé és inkább azon belül biztosít fizetős tartalmat. Vegyük példának a Real Racing sorozatot. [...]

KeleMan 2013.03.26. Apple, iPhone 19 hozzászólás 1 411

Már megint mi szívunk: augusztustól fizethetjük a telefonadót

Már megint mi szívunk: augusztustól fizethetjük a telefonadót

Az Országgyűlés május közepén határozott a hívásonként és megkezdett percenként júliustól bevezetendő kétforintos telefonadóról. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet – SMS és MMS – után is. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Az adó összege 2012-ben havonta magánszemélyek után legfeljebb négyszáz, a [...]

Helme 2012.07.07. Egyéb, iPhone 3 hozzászólás 826

Tim Cook lett a legjobban fizetett vezető 2011-ben

Tim Cook lett a legjobban fizetett vezető 2011-ben

Az Apple jelenleg több, mint 500 millárd dollárt ér, így nem meglepő, hogy az Apple jelenlegi vezérigazgatója, Tim Cook lett a legjobban fizetett vezető 2011-ben. Steve Jobs halála előtt pár hónappal lett a vállalat CEO-ja, de már Steve Jobs második betegszabadsága előtt is irányította a vállalatot, így nem vette nehezen a Steve távozása utáni első [...]

KeleMan 2012.05.22. Apple, Egyéb, Tim Cook 1 db 192

Okostelefonra csatlakoztatható bankkártya olvasó a PayPaltól

Okostelefonra csatlakoztatható bankkártya olvasó a PayPaltól

A nemzetközi online fizetési megoldást nyújtó vállalat MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a PayPal Here elnevezésű új alkalmazás egy iPhone-ra és rövidesen Android operációs rendszert futtató készülékekre csatlakoztatható kisméretű kártyaolvasóból, valamint egy ingyenes mobilalkalmazásból áll. Segítségével a kisvállalkozások és szolgáltatók közvetlenül a telefonjukról fogadhatnak fizetéseket PayPal-en, hitelkártyán vagy bankkártyán keresztül, sőt a telefon kamerájával akár csekkeket [...]

Helme 2012.04.02. Apple, Egyéb, iPhone, Kiegészítők 0 db 1 496