ban

Csőd szélén lehet a Pegasus szoftver gyártója

Csőd szélén lehet a Pegasus szoftver gyártója

Az utóbbi hónapokban idehaza is hírt kapott a Pegasus szoftver, amely által képesek az okostelefonokat lehallgatni. Sajnos ez alól az Apple készülékei sem kivételek, hiszen az NSO-nak sikerült megkerülnie a rendszert, amit a kaliforniaiak folyamatosan foltoznak. Legutóbb kiderült, hogy az Apple beperelte az izraeli NSO-t, azonban azóta az amerikai piacról is bannolták a vállalatot. A [...]

HusztiD 2021.12.21. Egyéb 0 db 470

Tim Cook egyáltalán nem fél attól, hogy Kína tiltaná a termékeiket

Tim Cook egyáltalán nem fél attól, hogy Kína tiltaná a termékeiket

Az utóbbi hetek folyamán nagy volt a felhajtás Amerika és a Huawei között, ugyanis Donald Trumpnak köszönhetően bannolták a kínai gyártó termékeit az amerikai piacról. Ezt követően az elemzők aggodalmukat fejezték ki, ugyanis szerintük Kína könnyedén megtorolhatna, s játszhatná el ugyanezt az Apple-lel. A vállalat CEO-ja, Tim Cook a napokban nyilatkozta a CNET számára, hogy [...]

HusztiD 2019.06.12. Apple, Tim Cook 0 db 84

Az Apple és a Google párosának is fejfájást okoz a Huawei tiltása

Az Apple és a Google párosának is fejfájást okoz a Huawei tiltása

Az elmúlt napok jóformán csak a kínai gyártóról, a Huawei-ről szóltak, ugyanis mint tudjuk, Trump tiltotta az amerikai piacról, majd ezt követően a nagyobb partnerek is felfüggesztették az együttműködést. Ezúttal a Business Insider számolt be arról, hogy a GBA elemzője, Gregor Berkowitz is borúsan látja a közeljövőt. A szakértő szerint az olyan óriások, mint a [...]

HusztiD 2019.05.31. Apple, Egyéb 0 db 517

Hatalmas érvágás lesz az Apple-nek, ha Kína betiltja az iPhone-t

Hatalmas érvágás lesz az Apple-nek, ha Kína betiltja az iPhone-t

Az elmúlt napok folyamán nagy port kavart a hír, mely alapján Donald Trump bannolta a Huawei okostelefonjait az amerikai piacról, majd ezt követően jöttek az újabb információk, mely szerint több nagyvállalat is megvonta támogatását a kínai gyártótól. Az elemzőket azóta érdekéli, hogy vajon mi lesz Kína válasza minderre? A Goldman Sachs szakértői szerint hatalmas érvágás lenne [...]

HusztiD 2019.05.29. iPhone 3 hozzászólás 512

A Huawei fejesének esze ágába sem állna megtorolnia az Apple-t

A Huawei fejesének esze ágába sem állna megtorolnia az Apple-t

Azt utóbbi hetekben nagyon nagy botrányt vert Trump intézkedése, melynek hatására tiltották a Huawei termékeit az amerikai piacról. Ezt követően a kínai gyártó több partnere is bejelentette, hogy felfüggesztik az együttműködésüket. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem bántak kesztyűs kézzel a Huawei-vel, azonban a vállalat fejese, Ren Zhengfei nem olyan rég a Bloomberg számára adott egy interjút, [...]

HusztiD 2019.05.28. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 1 041

Újabb szöget ütöttek a Huawei koporsójába?

Újabb szöget ütöttek a Huawei koporsójába?

Oké, a cím talán kicsit durva, de az elmúlt napok történései alapján sokan temetni kezdték a kínai nagyvállalatot. Elsőnek beszámoltunk mi is, hogy Trump tiltotta Amerikából a Huawei termékeit, majd ezt követően a gyártó nagyobb beszállítói és partnerei is felfüggesztettek minden további együttműködésüket. Az újabb szöget ezúttal az ARM Holdings jelenti. Mint tudjuk, a Huawei [...]

HusztiD 2019.05.28. Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 1 183

Hatalmas árat kell fizetnie az Apple-nek a németországi iPhone ban miatt

Hatalmas árat kell fizetnie az Apple-nek a németországi iPhone ban miatt

December végén jött a rossz hír, mely alapján a Qualcomm-nak köszönhetően bannolták az iPhone 7 é 8 modelleket a németországi piacról. Hatalmas döfés volt ez a kaliforniaiak számára, ugyanis ezt megelőzően derült ki, hogy elsőnek a kínai piacról tiltottak be bizonyos iPhone modelleket. A Qualcomm nem olyan régen bejelentette, hogy 1,34 milliárd euróért cserébe képes [...]

HusztiD 2019.01.08. Apple, iPhone 0 db 384

Így vágott vissza a Qualcomm számára az Apple, kik miatt tiltották az iPhone értékesítést Kínában

Így vágott vissza a Qualcomm számára az Apple, kik miatt tiltották az iPhone értékesítést Kínában

Az elmúlt napok folyamán jött a hír, hogy a Qualcomm hatására nagyon megbüntették Kínában az Apple-t, ugyanis az iPhone 6-tól kezdve a tavalyi csúcsmodellig és a nyolcas telefonokig minden készülék értékesítését és importját tiltották. Nem kellett sokat várni a folytatásra, ugyanis a Bloomberg szerint az almások egy eléggé kemény közleménnyel álltak elő. Az Apple szerint az, hogy [...]

HusztiD 2018.12.14. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 271

Jóformán minden iPhone modellt kitiltottak a kínaiak

Jóformán minden iPhone modellt kitiltottak a kínaiak

Jól tudjuk, hogy az Apple és a Qualcomm csatája jó ideje tart, s lassan talán mondhatjuk, hogy véget érni látszik. A legújabb információk szerint a kínai bíróság döntést hozott, s a rossz hír az, hogy a Qualcomm-nak kedveztek a döntéshozók, ugyanis számos iPhone modell importját és egyben árusítását tiltották ki a kínai piacról. Ha pontosak akarunk [...]

HusztiD 2018.12.12. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 770

Számos iOS terméket tilthatnak ki Dél-Koreából, köztük az iPhone X-et és a nyolcas modelleket

Számos iOS terméket tilthatnak ki Dél-Koreából, köztük az iPhone X-et és a nyolcas modelleket

Nagyon érdekes dolgok történtek az elmúlt napokban a Samsung szülőhazájában, Dél-Koreában, ugyanis több Apple terméket bannolnának. A Koreai Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztérium jelenleg vizsgálatokat folytat az almások ellen, ugyanis egy Dél-koreai egyetem kutatói állítják, hogy a Koreai Tudományos és Technológiai Intézet (KAIST) szabadalmait szedték meg. Bővebb információk egyelőre nem láttak napvilágot, azonban a sértett felek [...]

HusztiD 2018.09.18. iPad, iPhone 1 db 583

Az oroszok szeretnék, ha az Apple törölné a Telegram alkalmazást az App Store-ból

Az oroszok szeretnék, ha az Apple törölné a Telegram alkalmazást az App Store-ból

Oroszország nem olyan régen kezdte el blokkolni a Telegram alkalmazást az országban, miután a fejlesztője megtagadta számukra az app törlését. Aki nem ismerné a programot, annak röviden érdemes tudnia, hogy egy igazán népszerű és egyben titkosított csevegőalkalmazás, így az iOS és Androidos felhasználók privát beszélgetéseket folytathatnak egymás között, melyhez elviekben senki nem fér hozzá. Nos, [...]

HusztiD 2018.04.24. Apple, Egyéb 0 db 583