Apple Pay

Február 19-én immár Csehországban is elérhető lesz az Apple Pay

Február 19-én immár Csehországban is elérhető lesz az Apple Pay

Egy hónappal ezelőtt merült fel, hogy hamarosan Szlovákiában és Csehországban is elérhető lehet az Apple Pay, azonban most, pár héttel később megtudhattuk, hogy már nem kell sokat várni az almások fizetési szolgáltatására, hiszen a cseheknél jövő hét kedden debütál az NFC alapú mobilfizetési szolgáltatás. A letensvetenaooken.eu meg nem nevezett informátorokra hivatkozik, de egy, a forráshoz [...]

HusztiD 2019.02.14. Apple Pay 1 db 903

Két hónapon belül Csehországban és Szlovákiában is elérhető lesz az Apple Pay

Két hónapon belül Csehországban és Szlovákiában is elérhető lesz az Apple Pay

Folyamatosan bővül az Apple Pay támogatott országok száma, ugyanis előző év decemberében immáron Németországban is elrajtolt az almások fizetési szolgáltatása. A legújabb hírek alapján február végén, március elején immáron Csehországban és Szlovákiában is debütál az almások mobil fizetési eljárása. Az érdekesség mindebben, hogy az említett két ország lesz a 33 és 34. olyan hely, ahol [...]

HusztiD 2019.01.15. Apple Pay 3 hozzászólás 1 155

Végül Németországban is bemutatkozott az Apple Pay

Végül Németországban is bemutatkozott az Apple Pay

Bő hónappal ezelőtt érkezett az első hír, mely alapján hamarosan Németországban is elrajtol az Apple Pay, azonban az elmúlt napok folyamán Belgiumban is debütált az almások fizetési szolgáltatása. Most már a hír hivatalos, az Apple megerősítette németországi weboldalán a hírt, mely alapján elindult az Apple Pay Németországban. Mondhatni jó hír ez nekünk is, hiszen egy [...]

HusztiD 2018.12.11. Apple Pay 2 hozzászólás 780

Tovább terjeszkedik Európában az Apple Pay

Tovább terjeszkedik Európában az Apple Pay

Az Apple eredetileg 2014. októberében indította útjára saját fizetési szolgáltatását, az Apple Pay-t, mely azóta számos országban vált elérhetővé. Az utóbbi hónapokban folyamatosan adtunk hírt arról, hogy EU szerte hány tagállamban érhető el a szolgáltatás, s most arról kell beszámoljunk, hogy egy újabb országgal, Belgiummal bővül a lista. Az országban számos mobilfizetési eljárás létezik, mi több, [...]

HusztiD 2018.11.28. Apple Pay 0 db 462

Már a németeknél is elérhető az Apple Pay – mi is egyre közelebb kerülünk a magyarországi rajthoz

Már a németeknél is elérhető az Apple Pay – mi is egyre közelebb kerülünk a magyarországi rajthoz

Az Apple elsőnek négy évvel ezelőtt, az iPhone 6 modellek piacra dobása után vezette be saját fizetési szolgáltatását, az Apple Pay-t. Azóta teltek, múltak az évek, az eljárás egyre több országban lett elérhető. Nyár elején például Norvégiában, Lengyelországban és Ukrajnában egyaránt elrajtolt, majd ezt követően nem sokkal jött a hír, hogy a szomszédos Ausztriában is tiszteletét [...]

HusztiD 2018.11.06. Apple Pay 1 db 857

Egyelőre az Apple Pay szolgáltatásával is megbukott Indiában az Apple

Egyelőre az Apple Pay szolgáltatásával is megbukott Indiában az Apple

Folyamatosan számolunk be azzal kapcsolatosan, hogy hogyan teljesít az Apple Indiában. Mint tudjuk, a kaliforniai vállalatnak nincs saját bolthálózata az országban, ugyanis a helyi törvények alaposan leszabályozzák ezen működést. Ebből kifolyólag egyedi akciókat sem tudnak biztosítani az almások, így az eladások is eléggé siralmasak – legalábbis ezt mutatták a legutóbbi statisztikák. Eddy Cue még egy [...]

HusztiD 2018.09.27. Apple Pay, Kiemelt hírek 0 db 205

Amerikán kívül is virágzik az Apple Pay

Amerikán kívül is virágzik az Apple Pay

Az Apple július végén ejtette meg a harmadik pénzügyi negyedéves konferenciáját, s mint arról beszámoltak, igen jól teljesítettek. A vállalat ilyenkor megosztja, hogy hány millió iPhone-t, iPad-et, vagy Mac-et adott el, de külön nem boncolgatják, hogy mekkorák egyes szolgáltatások méretei, mint például az Apple Pay-é. A Loup Ventures egyik jól ismert munkatársa, Gene Munster szerint a [...]

HusztiD 2018.08.14. Apple Pay, Kiemelt hírek 0 db 401

Az Apple Pay a legbiztonságosabb mobil fizetési szolgáltatás

Az Apple Pay a legbiztonságosabb mobil fizetési szolgáltatás

A Consumer Reports sokunk számára ismerős lehet, hiszen ahogyan kijön valamilyen új termék, akkor szinte azonnal véleményezik és kivesézik. Ezúttal a csapat arra volt kíváncsi, hogy vajon melyek a legjobb peer-to-peer mobil fizetési szolgáltatások, amivel a felhasználók egymás között utalhatnak biztonságosan. A cím árulkodó volt, hiszen az Apple Pay jött ki győztesen, mely összesen 76-os [...]

HusztiD 2018.08.08. Apple Pay 0 db 485

Poénos videókkal mutatja be az Apple Pay egyik legjobb funkcióját az Apple

Poénos videókkal mutatja be az Apple Pay egyik legjobb funkcióját az Apple

A hétvége folyamán újabb videókat rakott fel YouTube csatornájára az Apple, ahol ezúttal a saját fizetési szolgáltatásukts, az Apple Pay-re hívják fel a figyelmet. Mint tudjuk, az évekkel ezelőtt bevezetett funkciót az elmúlt években tovább csiszolták az almások, így mostantól barátaink számára bármikor utalhatunk némi pénzt. Az alábbi videók fejenként 15 másodpercesek, s mindegyik egy-egy [...]

HusztiD 2018.07.16. Apple Pay, iPhone, Videók 0 db 384

Hamarosan Ausztriában is elérhető lesz az Apple Pay

Hamarosan Ausztriában is elérhető lesz az Apple Pay

Pont június végén számoltunk be arról, hogy újabb három országban, Norvégiában, Lengyelországban és Ukrajnában is elrajtolt az Apple Pay, ami után Csehország következik. Nos, újabb jó hírünk van, s talán egy aprócska lépéssel, de mi is közelebb kerülünk a rajthoz, hiszen ezúttal Ausztria lehet a következő célpont, ahol útjára indul az almások fizetési szolgáltatása. Az [...]

HusztiD 2018.07.12. Apple Pay, Pletykák 0 db 497

Hamarosan mi is ott leszünk az Apple Pay támogatott országok között?!

Hamarosan mi is ott leszünk az Apple Pay támogatott országok között?!

Az idei év folyamán az Apple eléggé belehúzott, hiszen egyre több országban vált elérhetővé a mobil fizetési szolgáltatásuk, az Apple Pay. Nem olyan régen jöttek egyébként a hivatalos beszámolók, hogy Norvégiában, Lengyelországban és Ukrajnában egyaránt elérhető lesz a szolgáltatás. Nos, a napokban az említett három ország közül Ukrajna kivételével (hiszen ott már egy hónapja elérhető) mindenhol [...]

HusztiD 2018.06.27. Apple Pay 0 db 1 138

Jövőre saját bankkártyával támad az Apple

Jövőre saját bankkártyával támad az Apple

Egy meglehetősen érdekes hírt közölt le a Wall Street Journal, ugyanis legutóbbi értesüléseik szerint következő év elején bővíti Apple Pay szolgáltatásait a kaliforniai vállalat, így saját bankkártyával fognak támadni. A jelenlegi információk szerint az Apple a Goldman Sachs által valósíthatja meg a legújabb elképzelést. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a két fél javában folytatja [...]

HusztiD 2018.05.11. Apple Pay 0 db 439

Hamarosan Magyarországon is elrajtol az Apple Pay?

Hamarosan Magyarországon is elrajtol az Apple Pay?

Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple a napokban ejtette meg legutóbbi, 2018 Q2-es pénzügyi konferenciáját, melyről beszámoltunk, hogy mennyire jól teljesítettek. Ahogyan lenni szokott, ilyenkor Tim Cook is megoszt pár apróságot. Legutóbb például elárulta, hogy három újabb országba érkezik az Apple Pay. Sajnos Magyarország egyelőre nincs köztük, hiszen az idei év folyamán Norvégiában, Lengyelországban és [...]

HusztiD 2018.05.03. Apple Pay, Tim Cook 14 hozzászólás 10 086

Ennyire könnyű még sosem volt még pénzt költeni

Ennyire könnyű még sosem volt még pénzt költeni

Nem mondhatjuk, hogy az utóbbi időben nem halmozna el különféle videókkal minket az Apple, hiszen az elmúlt hetek folyamán számos reklámot és kisebb filmet tekinthettünk meg tőlük. Ezúttal nem más, mint az Apple Pay kapta a főszerepet, s a legutóbbi 4 felvételből láthatjuk, hogy mi mindenre használhatjuk a szolgáltatást. Igazából bárhol fizethetünk az Apple Pay-jel, [...]

HusztiD 2018.04.05. Apple Pay, Videók 0 db 189

Ennyire menő, ha iPhone X-et használsz

Ennyire menő, ha iPhone X-et használsz

Egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy unatkoznának az Apple marketingesei, ugyanis az utóbbi hónapokban heti szinten láttak el minket különféle videókkal. Legutóbb például megtudhattuk, hogy mennyire varázslatos az iPhone X-ben lévő Face ID, előtte pedig remek iMac Prós kreatív összeállításokat láthattunk. A mostani Fly Market névre keresztelt egyperces felvétel lényegében hasonlít a legutóbbihoz. Itt jelenleg az almások [...]

HusztiD 2018.03.23. iPhone, Videók 1 db 567

Az Apple Pay a legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás

Az Apple Pay a legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás

A kaliforniaiak évekkel ezelőtt mutatták be saját NFC alapú mobil fizetési szolgáltatásukat, az Apple Pay-t. Ahogyan az köztudott, az almások szolgáltatása egyre több helyen és több bank által vált támogatottá, azonban sok országban még így sem terjedt el. Például továbbra sincs arról hír, hogy hozzánk mikor érkezhet, azonban a Dealspotr felmérése szerint így is az [...]

HusztiD 2018.03.14. Apple Pay, Kiemelt hírek 1 db 1 102

Immáron 127 millió felhasználója van az Apple Pay-nek

Immáron 127 millió felhasználója van az Apple Pay-nek

A legutóbbi, 2018 Q1-es pénzügyi konferencián megtudhattuk, hogy az Apple Pay felhasználóinak száma egy év alatt a duplájára nőtt, azonban azt sajnálatos módon már nem osztották meg a vezetők, hogy nagyjából hány millióan lehetnek. A Loup Ventures viszont új felmérést adott ki, melyből megtudhattuk, hogy jelenleg 127 millió Apple Pay felhasználója van az almásoknak. Természetesen [...]

HusztiD 2018.03.01. Apple Pay, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 1 186