Üzemidőteszt: iPhone 13 vs iPhone 13 Pro

HusztiD 2021.10.11. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek, Videók 0 db 669

Az előző hét folyamán már láthattunk egy remek összehasonlító videót a PhoneBuff csapatától, ahol az iPhone 13 Pro Max és a Galaxy S21 Ultra mérkőzött meg egymással. Ezúttal a csapat az iPhone 13-at mérette meg az iPhone 13 Próval, hogy megnézzék, milyen különbségek mutatkoznak.

Mindkét telefon 6,1 colos kijelzővel rendelkezik, illetve a kijelzőfelbontások is ugyanazok. Az iPhone 13-ban egy 3 227 mAh-es akkumulátort találhatunk meg, míg a Próba egy kicsivel kisebb jutott, hiszen ott csak 3 100 mAh-ről beszélhetünk, így papírforma szerint az iPhone 13-nak kellene egy kicsivel tovább bírnia a teszteket.

Az iPhone 13 Próban egy úgynevezett ProMotion kijelző kapott helyet, ami képes a 120 Hz kezelésére, azonban mikor erre nincs szüksége a felhasználónak, akkor automatikusan lejjebb veszi a képfrissítést akár 10 Hz-re. Elviekben így nyerhetünk jobb üzemidőt.

Végeredmény? Mondhatni, hogy fej-fej mellett haladtak a telefonok, hiszen az iPhone 13 összesen 9 óra 42 percen át bírta a megmérettetést, míg a Pro 9 perccel tovább a kicsivel kisebb akkumulátora ellenére. Ebből is láthatjuk, hogy bizony jó lett a ProMotion technológia, azonban egy-két generációt még talán várni kell arra, hogy a jövőben ezáltal még jobb üzemidőt sajtolhassunk ki a telefonból.

Ti mit gondoltok az új iPhone 13 szériáról?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!