Az Apple-nél már a 6G-n dolgoznak

HusztiD 2021.02.23. 09:55 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 201

iphone-12-pro-display-video

Az Apple még csak tavaly ősszel adta ki az első 5G-képes telefonjait, az iPhone 12 szériát, azonban már a hírek az ezt követő nagy dobásról szólnak. Sőt, mondhatjuk azt is, hogy nagyon koraiak a hírek, hiszen egyelőre még kevés városban érhető el a jelenleg legfejlettebb technológia.

A Bloomberg szúrta ki az Apple álláshirdetései között, hogy az almások már a következő technológián dolgoznak. A kaliforniaiak olyan mérnököket keresnek, akik segítenek a jelenlegi és a következő generációs hálózatok fejlesztésében részt venni.

Természetesen ez még nem mond sokat, illetve sejteni lehet, hogy az Apple is pont azon nagyvállalatok közé tartozik, aki már a következő technológiákon dolgozik. Elviekben leghamarabb 2030 környékén startolhat el a 6G – legalábbis ezt jósolják az elemzők, így még nagyon kezdetlegesek a mostani hírek.

Hogy milyen lesz egészen pontosan az újabb technológia, arról konkrét adatokat még nem tudni, de egyes feltevések szerint akár százszor gyorsabb adatátvitelt érhetnek el vele, mint amit jelenleg az 5G tud.

Ugyan ez még hosszú játszma lesz, de kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz majd ténylegesen is a 6G, azonban egyelőre annak is örülünk, ha sikerül az 5G-nek szélesebb körben elterjednie.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!