90 százalékkal nőtt a vezeték nélküli fülesek piaca 2020-ban

HusztiD 2021.02.04. 09:55 AirPods, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 79

MWP22

A Strategy Analytics csapata egy új felméréssel állt elő, melyben a vezeték nélküli fülhallgatók piacát vizsgálták. A cím árulkodó volt, hiszen az előző év folyamán közel dupláját szállították le annak a gyártók, mint amit egy évvel korábban, tehát 2019-ben.

Ahogyan eddig is, úgy most szintén az Apple végzett az első helyen, hiszen az összesített eladásoknak nagyjából a 45 százalékát tette ki az AirPods különböző modelljeivel. Második legnagyobb gyártó a Xiaomi volt, amit harmadik helyen a Samsung, majd negyediken a Huawei követ.

Érdemes egy pillantást vetni az alábbi ábrára, hiszen remekül leolvashatóak az adatok:

airpods-2020-global-market-share

Nehéz megmondani, hogy mit várhatunk az idei évre, hiszen a korábbi felmérések már rámutattak, hogy valószínű a karantén volt ekkora hatással a vezeték nélküli fülhallgatók piacának a fellendülésére. Hogy tudja-e a szegmens ezt a mértékű ütemet tartani, az még a következő év titka. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy ismételten nem panaszkodhatnak a kaliforniaiak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!