Az iFixit szétkapta az Apple Watch 6-ot

HusztiD 2020.09.23. 09:55 Apple Watch, Kiemelt hírek 0 db 362

apple-watch-series-6-teardown

Az Apple előző hét folyamán dobta piacra legújabb okosóráját, a hatodik generációs Apple Watch-ot. Ahogyan ilyenkor megszokhattuk, a jól ismert iFixit nem volt rest, így gyorsan beszerezték a készüléket, majd darabjaira szedték azt, hogy elmondják, mennyire nehéz szervizelni, illetve milyen belső változások történtek.

Ezúttal nem igazán mondhatjuk el azt, mint az előző években, hiszen a csapat számos apróbb változást vett észre. Még június folyamán, az első watchOS 7 bétájából megtudhattuk, hogy az Apple dobni fogja a Force Touch funkciót, vagyis a nyomásérzékeny kijelzőt. Most, hogy a szakik hivatalosan is szétszerelték, beigazolódott a feltételezés, s megjegyezték, hogy ennek köszönhetően egy csöppet könnyebb a készüléket szerelni.

Ezen felül érdemes szót ejteni, hogy az óra mindösszesen 0,34 mm-rel karcsúsodott az előző generációs testvéréhez képest. A 40 mm-es órában 8,5, míg a 44 mm-esben 3,5 százalékkal növelte az akkumulátor méretét az Apple, amivel szintén 18 órás üzemidő sajtolható ki. Nem utolsó sorban pedig nagyobb Taptic Engine-t kapott az okosóra, mint amelyet a Series 5-ben megtalálhatunk.

Az utóbbi években megszokhattuk, az iFixit csapata gyenge szerelhetőségre osztályozza az Apple termékeit, azonban a hatodik generációs óránál 6 pontot adtak a 10-ből. Hiába lett egy kicsivel könnyebb az óra szerelhetősége, azonban még mindig kihívást igényel.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!