macOS Big Sur: Face ID-t kapnak a következő iMac modellek?

HusztiD 2020.07.29. 09:55 Kiemelt hírek, Mac, macOS 0 db 229

FaceID-iMac

Nem új-keletű a pletyka, mely szerint Face ID-t kaphat az iMac, ugyanis korábban már nem egy pletyka volt ezzel kapcsolatosan. Szemfüles fejlesztők érdekes utalásokra bukkantak a macOS Big Sur legutóbbi bétájában, mely szerint az iMac lehet az első olyan gépük az almásoknak, ahol megjelenik a technológia.

Az Apple elsőnek a 2017-ben megjelent iPhone X-ben mutatta be a Face ID-t, melyet azóta is nagy szeretettel alkalmaznak telefonjaikban. A macOS Big Sur kódjai között olyan érdekes kódnevet találtak, mint a Pearl. Voltaképp ez a kódnév található meg az iOS-ben is, mely magára a Face ID-ra utal.

Ezen felül a FaceDetect és a BioCapture is felmerült a kódsorok között. Ez ugyan biztosat még nem árul el, de egyes szakértői feltételezések szerint az iMac lehet az első olyan Mac, ahol az Apple bemutatja a Face ID-t, később pedig talán a MacBook Pro szériánál is feltűnhet.

Ha pedig minden jól megy, akkor már nem kell sokat várnunk, hogy az Apple bemutassa az új iMac modelleket, ugyanis múltkor számoltunk be, hogy pont kifuttatja a jelenlegi szériát. Legyünk türelmesek, s ha szerencsénk van, akkor hamarosan érkezhet az új iMac széria.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!