Több boltját is kinyitja májusban az Apple

HusztiD 2020.04.29. 12:55 Apple 0 db 65

apple-milan-piazza-liberty_piazza-outdoor-que_07262018

Mint tudjuk, a koronavírus nem kímélte az Apple-t, hiszen év elején Kínában zárták be a boltjaikat, melyeket aztán hetek múlva újra kinyitottak. Legutóbb pedig EU és Amerika szerte zárták be az Apple Store-okat, azonban most egy belső levelezésből kiderült, hogy hamarosan újranyitják az amerikai üzleteik zömét a kaliforniaiak.

Az alkalmazottakért és a kereskedelemért felelős Deidre O’Brien nem olyan régen értesítette az Apple munkatársait, hogy május folyamán újra kinyitják a boltjaik nagy részét. Az vezető azt ugyan nem részletezte, hogy összesen hány és mely üzletek lesznek megnyitva, de nyilván ott fogja elsőnek kinyitni kapuit a vállalat, ahol arányaiban véve kisebb a fertőzésveszély.

Még ugyan tombol a járvány, de úgy tűnik, hogy az Apple hajthatatlan, s igyekszik mihamarabb visszaállni a korábbi körforgásba.

Figyelem! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása, valamint az új korlátozás ellenére továbbra is látogatható az iDoki szaküzlete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!