Megérkezett az iPhone SE (2)!

HusztiD 2020.04.15. 17:21 iPhone, Kiemelt hírek 7 hozzászólás 6 016

iphone-se

Az elmúlt hetekben egyre többször olvashattunk a második generációs iPhone SE-ről, amit sokszor iPhone 9-ként emlegettek. Sokat vártunk rá, s úgy volt a korábbi szóbeszédek zöme alapján, hogy az Apple egy márciusi előadás berkein belül mutatja be, azonban ez elmaradt. Ettől függetlenül most már hivatalos, itt az új iPhone SE!

Sokat nem igazán lehet elmondani az új telefonról, hiszen eddig minden fontos információ kiszivárgott róla. De nézzük a száraz adatokat: 4,7 colos méretben jelent meg, akárcsak az iPhone 8, miközben a telefon lelkét egy A13 Bionic chip hajtja meg, amely elsőnek a tavaly megjelent iPhone 11 modellekben debütált. Hivatalosan nem derült ki, hogy mennyi RAM van a telefonban, de feltehetően 3GB-tal érdemes számolni – bár ez az elkövetkezendő napok folyamán úgyis kiderül.

A telefon hátoldalán egy 12 megapixeles kamera kapott helyet. A hitelesítésért továbbra is a Touch ID felel, így nem érdemes előlapi kamerakivágást keresni a telefonban. Ennek ellenére, a telefon elején található szenzor 7 megapixeles lett. Az új iPhone SE három színben érhető el: fekete, fehér és piros (Product RED).

Apple_new-iphone-se-black-camera-and-touch-id_04152020

A készülékek április 17-től rendelhető elő. A 64GB-os alapmodellt 180 ezer forintért vásárolhatjuk meg az Apple-től, de mellette elérhető a 128GB-os modell 200 ezerért, valamint a 256-os kiadást 240 ezerért. Bővebb információkért érdemes az Apple honlapjára ellátogatni.

Mit szóltok az eddigiek alapján? Ezt vártátok, vagy van esetleg, ami csalódást okozott volna? Mondjuk érdemes az első teszteket is megvárni, hiszen biztosan nem lehet majd okunk panaszra, már ami a telefon sebességét illeti.

Figyelem! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása, valamint az új korlátozás ellenére továbbra is látogatható az iDoki szaküzlete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Gyurinam üzenem - 2020.04.15. 17:29

    Nem lett jobb mint egy flagship droid bátyja :)

  2. Mitulas bati - 2020.04.15. 17:40

    És az ára igazán csalódást kelt.

  3. Istvan - 2020.04.15. 17:57

    Nem erdekel!

  4. Rendelne Elek - 2020.04.15. 18:02

    Túl nagy. Ha zsebben van, nem lehet leülni vele.
    3.5 jack hiánya.
    ujjlenyomat-olvasó felesleges

  5. kukcsi - 2020.04.16. 07:07

    400x 318 $ az 180 ez röhej

    • Tibi - 2020.04.16. 07:54

      400x340x1.27 lesz az inkabb es akkor mar nem annyira rohej

  6. TLC - 2020.04.19. 08:48

    Nem ertem miert remegtek a jack-er?? 2020 van,es szamtalan mas megoldas van! Nem mellesleg egy szep telefonon okadekul nez ki!

Szólj hozzá Te is!