Jelentős pénzösszeggel segíti a kisebb zenészeket a koronavírus idején az Apple

HusztiD 2020.04.09. 12:55 Apple, Apple Music 0 db 93

apple-music-demo-site

A Rolling Stone nem olyan régen arról számolt be, hogy a koronavírus járványra való tekintettel az Apple segíti a független kiadókat, ami által a kisebb zenészeket támogatják. A hírek szerint az almások 50 millió dollárral segítik az úgynevezett indie kiadókat.

Ehhez mindösszesen egy feltételnek kell megfelelni: csak azon független kiadók lesznek támogatva, kiknek a negyedéves bevételeik elérik a 10 ezer dollárt (ez nagyjából 3,3 millió forint a jelenlegi árfolyamon). Egy rövid közleményt is kiadtak a kaliforniaiak, melyben tudatják, hogy most mindenkinek nehéz, azonban ezzel az összeggel próbálják meg támogatni a kisebb előadókat, hiszen ez sokat fog számukra jelenteni.

Jó kezdeményezés ez az Apple-től. Jó lenne látni, ha egyre több nagyvállalatot látnánk becsatlakozni egy hasonló projektbe, ahol a kisebb előadókat, munkavállalókat támogatják az óriások.

Figyelem! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása, valamint az új korlátozás ellenére továbbra is látogatható az iDoki szaküzlete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!