Egy iPad-del és egy kis szeretetcsomaggal gondol kínai munkavállalóira az Apple

HusztiD 2020.03.03. 11:56 Apple, Egyéb 0 db 799

apple-china-carekits

A médiából az utóbbi hetekben szinte csak a koronavírus folyik. Mint korábban megtudhattuk, a terjedőben lévő járvány alapos kihatással van az Apple-re, hiszen egy ideig zárva voltak a Kínában található boltjaik, valamint a partnereiknél is gondokat okozott a gyártás terén a vírus.

A Weibón osztotta meg pár kínai Apple munkavállaló, akik Hupejben és Vencsouban laknak, hogy szeretetcsomagot kaptak a kaliforniaiaktól, amiben többek között egy nagyobb meglepetést és pár apróságot találhatnak meg. Lázmérőn át a kávéig és a fertőtlenítőig több apróságot fedezhettek fel, azonban a legnagyobb ajándék egy 10,2 colos iPad volt, melynek sokan örültek.

Az Apple egy rövid levelet is mellékelt, melyben együttérzésüket fejezik ki, s remélik, hogy mindenki jól van. Mivel Kínában még sok terület karantén alatt van, így az iPad-et hasznos időtöltésre hivatkozva küldték, hogy például a gyerekek lefoglalják magukat különböző online tanulmányokkal, hogy ne unatkozzanak addig, ameddig még otthon kell maradniuk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!