Egyre nagyobb teret hódít a viselhetők piacán az Apple

HusztiD 2019.12.16. 09:55 AirPods, Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 0 db 126

apple-watch-airpods-gift-2019-800x799

Az IDC csapata a napok folyamán készítette el az aktuális kimutatását az okosórák és egyéb viselhetők piacáról. Összességében elmondhatjuk, hogy egyre inkább növekvőben van a szegmens, ugyanis az előző évhez képest 94,6 százalékos pluszt könyvelhettek el maguknak a gyártók, amely 84,5 millió eladott terméket jelent.

Talán senkit sem lep meg, ha azt mondjuk, hogy ismételten az Apple volt az első számú gyártó, kiknek közel 200 százalékosan sikerült növelniük eladásaikat. Ameddig az előző év harmadik negyedévében a piac 23 százalékát uralták, addig most már a 35 százalékát. Ez szám szerint 10 milliós darabszámról 29,5-re történő növekedést jelent.

Második helyen ismételten a Xiaomi található meg, kiknek 7,4 millióról 12,4-re sikerült növelniük a számaikat. A harmadik helyen lévő Samsung nagyobb növekedést mutat a 156,4 százalékával, azonban a 8,3 milliós eladásaik csak a harmadik helyre voltak elegendőek.

idc-3q19-wearables-800x736

A negyedik helyen a Huaweit láthatjuk, kik a legnagyobb mértékű növekedést könyvelhetik el, ha az arányokat nézzük, a maguk 202,6 százalékos plusz teljesítményeikkel. Az ötödik helyen lévő Fitbit kicsit stagnál, ugyanis az előző év ugyanezen időszakához képest csupán 0,5 százalékkal tudtak növekedni.

Végül az összes egyéb kategóriába sorolható gyártóknál is 40,4 százalékos pluszt figyelhetünk meg. Míg előző évben a piac 39 százalékát tudhatta magának ez a szegmens, addig idén csak a 28,1 százalékát.

Információ! Tudtad, hogy kiemelt ajánlattal vár az iDoki?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!