Motorola Razr – így kell hajtogathatós okostelefont csinálni

HusztiD 2019.11.15. 09:55 Egyéb, Kiemelt hírek, Videók 1 db 1 677

motorola-razr-android-foldable-cover

Az idei év elején nagyon úgy tűnt, hogy ez lesz a hajtogathatós okostelefonok éve, ugyanis előbb a Samsung, majd a Huawei mutatta be első ilyen készülékét. Teltek a hónapok, majd kiderült, hogy rengeteg baj van még az új technológiával. Most, a 2019-es év vége előtt nem sokkal a Motorola is bemutatta saját koncepcióját, mely az eddigi legjobbnak tűnik.

A gyártó egyenesen egy időutazásra invitálja a felhasználókat, ugyanis a 2019-es Razr modelljük a korábbi, még az előző évtizedből való hírhedt, még okostelefonok előtti esszenciáját adja vissza a flip mechanizmusával. A jó hír, hogy itt nem szétnyithatjuk, hanem összecsukhatjuk a telefont. Összecsukva egy 2,7 colos 800 x 600-as kijelzőt láthatunk, viszont szétnyitva a készülék egy 6,2 colos, 2 142 x 876-os felbontású OLED kijelzőt tár elénk 21:9-es képaránnyal.

Természetesen a telefonon Android fut, azonban hardveresen nem igazán emelkedik ki társai közül, hiszen egy Snapdragon 710-es processzor található meg benne 6GB RAM-mal és egy 2 510 mAh-es akkumulátorral. A Motorola ezzel talán nem is a high-end, hanem inkább a nosztalgiázó felhasználókat célozta meg, esetleg még azokat, akik nem egy tabletet szeretnének varázsolni a telefonjukból.

A Razr egyelőre Amerikában csak a Verizon-nál lesz kapható, az ára pedig 1 500 dollár lesz. Kíváncsian várjuk az első teszteket, hogy voltaképp hogyan sikerült a telefon, illetve mennyire lett strapabíró. Az eddig látottak alapján mi azt mondanánk, hogy ez az eddigi legjobban eltalált hajtogathatós készülék.

Ti mit gondoltok?

Információ! Tudtad, hogy kiemelt ajánlattal vár az iDoki?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Éliás Zsolt András - 2019.11.15. 18:23

    Az iPhone-ok előtt Motoroláim voltak!
    Megdobbant a szívem, amikor megláttam, csak valahogy rá kéne rakni egy iOS-t!!!!

Szólj hozzá Te is!