Fejfájást okozó hibákat rejt magában az iOS 13

HusztiD 2019.10.01. 11:56 iPhone 34 hozzászólás 10 033

ios-13-1

Az Apple két és fél hete adta ki az iOS 13-at, ám azóta megérkezett az iOS 13.1, a 13.1.1 és tegnap este a 13.1.2. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán arat akkora sikert az új szoftver, ahogyan azt eredetileg tervezték, ugyanis a folytonos hibajavítások mellett számos olyan hiba jelentkezik, melyek komoly fejfájást okoznak a felhasználóknak.

Felénk is, illetve különböző fórumokon sorra érkeznek a beszámolók, hogy az iOS 13 óta elmegy a térerő, a WiFi kapcsolat megszakad, valamint a Bluetooth által párosított eszközöket is lecsatlakoztatja magáról a telefon. A beszámolók alapján mindegyik készüléknél jelentkezett hasonló probléma, de talán az iPhone 8 és X modelleknél a legjellemzőbb. Ilyenkor általában megoldást jelent, ha repülő módba rakjuk a telefont, majd kikapcsoljuk, illetve ha esetenként újraindítjuk a telefonunkat.

Aki még nem frissített iOS 13-ra, annak érdemes várnia vele, mire az Apple minden fennálló hibát kijavít. Aki viszont már frissített, annak érdemes a tegnap kiadott 13.1.2-t kiadnia, hiszen abban számos hibát eszközöltek az almások. Feltehetően az elkövetkezendő napokban újabb hibajavítást várhatunk az Apple-től.

UPDATE: Olvasónk, István egyeztetett az Apple Support-tal a fennálló hibáról, ahol a következőről tájékoztatták: sokan jelezték feléjük a jelenséget, azonban valamilyen okból kifolyólag csak a magyar felhasználókat érinti a hálózat-eldobós mizéria. Javaslataik alapján érdemes 3G-vel használni a mobilhálózatot, akkor nem jelentkezik a probléma. Az állítások alapján a napokban várható új szoftverfrissítés, mely javítja a szóban forgó hibát.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

34 hozzászólás

  1. Zsolt68 - 2019.10.01. 12:26

    iPhone X-en nállam is jelentkeztek ezek a problémák és az Apple Watchomon és látványosan csökkent az üzemidő!

  2. iRon242 - 2019.10.01. 12:56

    A türelem javított iOS13-at terem :-D

  3. iGnoom1548 - 2019.10.01. 13:21

    Nekem sehol semmi probléma, pedig iPad Pro, X, 6S, és Watch 4 is van, minden megfelelően működik, viszont már agybajt kapok ettől a sok frissítéstol..

  4. Tamas - 2019.10.01. 14:29

    iPhone 8 – nál gyakori Nincs szolgáltatás hiba . A kiküszöböléséhez a automatikus hálózat kiválasztás kikapcsolása ugy tűnik megoldja ezt a problémát. Tehát beállítások – Mobilhálózat -Halozat választás – automatikus ki

    • Kati - 2019.10.15. 16:25

      Tamas! köszi ezt a konstruktiv kommentet. nekem ugy tunik meg is oldotta! eljeen!! :)

  5. Csapszi - 2019.10.01. 14:54

    Ha semmi bajod a készülékeiden, akkor miért kapsz agybajt? Nem kötelező frissítened.

  6. Tamas - 2019.10.01. 14:57

    Sajnos tévedtem nem oldja meg . Viszont érdekes hogy a Nincs szolgáltatás üzenet mellett siman lehet kifelé hívást indítani , viszont visszafelé sajnos nem működik és elérhetetlen a telefon . iPhone 8

  7. András - 2019.10.01. 14:59

    Az én Iphone8-asom teljesen hazavágta az IOS13, hiába frissítettem le megint, eldobálja a hálózatot. Használhatatlan a telefon. Elmehet az apple a p*ba.

  8. Lacás - 2019.10.01. 20:05

    Hát sajnos nálam is jelentkeznek az említett hiba jelenségek pl: üzemidő,wi-fi.
    Egy kérdésem lenne hozzátok a régebbi IOS verziónál az e-mail-nál az olvasatlan leveleket egyszerre ki lehetett jelölni és egy gombnyomással olvasottá lehetett tenni de ebben az új verzióban nem találom ezt a lehetőséget!?

  9. Antimilan - 2019.10.01. 21:35

    Mindezeket még béta időben leírtam a feedback appban.

  10. hiper - 2019.10.01. 22:56

    “Aki viszont már frissített, annak érdemes a tegnap kiadott 13.1.2-t kiadnia, hiszen abban számos hibát eszközöltek az almások.”. ezt most hogy is értsem?

  11. Tamás - 2019.10.02. 10:56

    Na hát vissza lehet állítani IOS12.4 re a készüléket. Iphone 8 hiba azonnal megszünik a régi verzióval. Nem egyszerű de itt pontosan le van írva , hogy hogyan. Vigyázz teljesen legyalulja a telót és ujra kell mindent manuálisan visszatenni. Majd ha túl van azIOS 13 a betegségeken majd akkor frissitek . Viszaállítás itt :
    https://szifon.com/2019/10/01/gyakori-kerdesek-hogyan-allithato-vissza-a-keszulekunk-ios-13-rol-ios-12-re/#more-114819

  12. Istike - 2019.10.04. 14:08

    Xr 13.1.2. után online rádió hallgatás 10 perc -4% aksi. Ráadásul forróbb lett a teló 40 perc után, mint vezetéknélküli teljes töltés után, ami több, mint 1 óra volt. Almás progik sem működnek kifogástalanul.

  13. Mbenyo97 - 2019.10.04. 18:59

    Nekem neha gondol egyet azt kilep 1-2 alkalmazasbol tok random. Meg ami a legjobban idegesti az a szamologep hogy nem bontja szet tuzedes jegyekre a szamokat

  14. Petya0127 - 2019.10.05. 17:18

    Nekem egyenlőre semmi probléma nincs vele.

  15. Petya0127 - 2019.10.05. 17:19

    Sőt, olyan helyen is van mostanában térerőm ahol eddig nem volt! :O

  16. Ricsi - 2019.10.05. 18:09

    Sajnos már nem elérhető az iOS 13.1 nél korábbi verziók, de ha valaki mégis tudja honnan lehetne elérni azt előre is köszönöm, illetve ha 13.1 re állítom vissza a készüléket ugyanúgy le fogja dobálni a hálózatot?

  17. Szabi - 2019.10.07. 10:57

    Nalam (iPhone X) szinten fennall a halozat “eldobalos” problema. Legujabb szoftver van rajta.

    Apple support ajanlasa hogy geprol allitsam alaphelyzetbe a telefont es telepitsem ujra a legujabb szoftvert, mert lehetseges hogy a wifis szoftverfrissitesnel “keletkezett” egy hiba ami igy orvosolhato.

  18. Adri - 2019.10.08. 00:54

    iPhone 8. Gyakorlatilag használhatatlan a telefon, mivel minden beszélgetés után “nincs szolgáltatás”-ra áll, és nem engedi be a hívásokat. Üzleti felhasználásnál ez nem kicsit zavaró. Visszaállok 3G-re, hátha úgy tényleg jó lesz, meg újratelepítek gépről, de röhej, hogy ez megtörténhet egy iPhone-nal. Ha Androidon lenne ilyen hiba, már temetnék a rendszert.

  19. András - 2019.10.08. 15:43

    Siralmas az apple. Lesz*ják azt akinek mondjuk már másfél éves a telefonja, az már nem lényeg. Kár, az android szarabb, dobnám az iphont a fenébe. Hányszor megszivattak már a hulladék frissítésekkel..

  20. Ildikó - 2019.10.09. 07:24

    Iphone 7 plus. Nem tudom a fotókat a képekbe lementeni. Se email-ből, se a webről, sehonnan. Egyszerűen fel sem ajánlja. Valaki tapasztalt hasonlót?

  21. Adri - 2019.10.09. 17:17

    A 3G-re visszaállás tényleg megoldja a hálózat eldobás problémáját. De ez akkor is egy vicc. Remélem, gyorsan jön egy 13.1.3 és javítják ezt a hibát (is). Az meg elég nagy dögség, hogy ennyire rossz az új szoftver, tudnak is róla (minden mobilszolgáltató bejelentette nekik), és azt lépik, hogy megszüntetik a downgrade lehetőségét. Hello ügyfélközpontúság.

  22. TM - 2019.10.10. 20:28

    Iphone X-em van, a frissítés után gyakorlatilag használhatatlan a telefon. Hívásindítás meghalt, a 3g-re nem tudok átállni, mert a mobile data nem kiválasztható – le van fagyva, visszaállítani nem tudom, mert a find my iphone opció sem elérhető. ha valakinek van ötlete, hálás lennék. köszönöm!

  23. Ati - 2019.10.16. 20:04

    Sziasztok!
    Nekem X-en ma delutan jott elo a halozat eldobalos problema.Ha sim ki/be rakasa utan visszajon a terero,de amint hivni akarok elmegy es vissza sem jon.
    Este frissitettem 13.1.3-ra de semmi valtozas,ugyan azt csinalja.Nem javitottak ezek semmit.Hogy engedheti meg maganak az iphone hogy tobb szazezer embert ilyen helyzetbe hoz.

  24. Ati - 2019.10.20. 22:43

    Sziasztok!
    Van valakinel valtozas?Esetleg lett valami megoldasa a problemara valakinek.
    Nekem csak javaslatokat kuldtek emilben,hogy mit kellene csinalni.A westendben voltam az istyle-ban ott is csak azt tudtak mondani,hogy varjam a csodat meg a frissitest.

  25. Kardos Tamás - 2019.10.24. 19:37

    Ez kiakasztó! Már nem is tudom mióta szenvedek ezzel a problémával én is úgy, hogy napi szinten rengetegszer használom a telefont, hívásokat a munkámból kifolyólag. Beszéltem az apple-val is, ott mondták 2-3 hete hogy a 3 G-re menjek és megszűnik a gond. Szégyen, nemhogy lassan az 5G-t használhatná az ember erre visszafejlődünk aztán jöv héten örüljek, ha tudok telefonálni…. Iphone X

  26. Teichtinger Linda - 2019.10.25. 17:23

    Sziasztok!
    Nekem iPhone 7 van és két napja frissítettem azóta semmilyen értesítést nem kapok meg se emailnál se messengernél,pedig minden be van állítva, illetve nem tud csatlakozni az imessage-hez, amikor probálom aktiválni folyamatosan tölt makd kiirja hogy nem sikerült a kapcsolat. Valakinél esetleg előfordult ilyen vagy hasonló probléma?

    • Dávid - 2019.11.04. 13:28

      Nekem is az a jelenség, hogy nem kapok értesítéseket az alkalmazásoktól pedig minden be van jól állítva és a iMessage se aktiválódik próbáltam több trükköt hátha megjavul, de eddig semmi :/ (iPhone SE)

      • Horváth Ferenc - 2019.12.28. 16:59

        Kb. 1-2 napja nekem is ezt csinálja, csak a telefon saját alkalmazásain működik.

  27. Csaba - 2019.11.04. 20:35

    A 8plus-om aksija a 13.1.2 óta naponta 1-2%-ot veszít az állapotából.
    Jól tönkrevágja!

  28. Csaba - 2019.11.04. 20:37

    Bocsi!
    13.1.3 van rajta, elírtam az előbb

  29. Iván - 2019.11.13. 19:46

    Most jött az IOS 13.2.2 amiben konkrétan ennek a leszakadás hibának a javítását igérik.
    Nekem 8-asom van, eddig folyamatosan beszéltem a magyar Apple spporttal és eddig semmilyen megoldás nem segített, csak a 3G.
    Remélem most vége lesz a mizériának.

  30. Horváth Ferenc - 2019.12.28. 16:02

    Őszintén szólva kicsit unom már ezeket az összecsapott frissítéseket.
    IPhone SE az egyik frissítés után a bluetooth jel mindig fehér maradt, ha volt eszköz a telefonon, hanem, aztán egy frissítés után teljesen eltűnt.
    A 13-asaal tönkretették a jól használható szövegszerkesztést és még sok apró olyan változás ami szerintem felesleges.
    A kibővített képszerkesztéssel egyes képek megnyitása viccesen sok időt vesz igénybe.
    Sajnos a frissítés ismertetőjénél a t. fejlesztők megfeledkeznek leírni, hogy mi mindenbe túrtak épp bele.
    Nagyon őrülnék, ha végre kijönne egy olyan frissítés ami az eddigi frissítések hibáit valóban kijavítaná.

  31. Horváth Ferenc - 2019.12.28. 17:01

    Már nálam sem működnek az értesítések, csak gyári appokból. Köszi!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.