Fél év csúszással ugyan, de végre megérkezett a Galaxy Fold

HusztiD 2019.09.06. 12:55 Egyéb 1 db 284

galaxy-fold_kv_device

A Samsung igazán nagy híresztelést vert magának, hiszen elsőnek idén februárban mutatták be az első hajtogathatós telefonjukat, a Galaxy Foldot, mely eredetileg április végén jelent volna meg. A megjelenés előtt nem sokkal a sajtó megkapta a telefont, s minden egyes beszámolóból kiderült, hogy sajnos egy nap alatt megadja magát. Ennek apropóján a gyártó tolta a megjelenést.

Első körben úgy volt, hogy csupán pár hetet késik a telefon, majd május folyamán piacra dobják. Teltek a hetek, a gyártó látta, hogy nem tudja javítani a hibát, így júniust, majd júliust ígértek, de sajnos addigra sem tudták javítani a hibákat. Most úgy néz ki, hogy a koreaiaknak sikerült elhárítaniuk minden fennálló hibát, ugyanis a mai naptól már megvásárolható Dél-Koreában, míg Németországban, Franciaországban és Szingapúrban szeptember 18-tól kerül a boltok polcaira.

Jelenleg ezek az országok vannak terítéken, arról azonban nincs hír, hogy az Egyesült Államokban, esetleg nálunk Magyarországon mikor lesz esedékes a Galaxy Fold megjelenése.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Éliás Zsolt András - 2019.09.07. 01:12

    Most mi lesz???

Szólj hozzá Te is!