Trump szerint az USA dollár-billiókat bukott Kína miatt

HusztiD 2019.08.26. 09:55 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 119

tim-cook-donald-trump

Az elmúlt napok folyamán az amerikai elnök, Donald Trump megrohamozta a Twittert, ugyanis számos bejegyzést tett, melyben azt fejtegeti, hogy szeretné, ha az amerikai nagyvállalatok szakítanának a Kínával való kapcsolatukkal. Ennek hatására szinte az összes nagyvállalat részvényértéke csökkenésbe kezdett.

Az Apple részvénye például 5 százalékot csökkent, s azóta is 200 dollár környékén mozog. Ha a többi vállalatot nézzük, akkor a Qualcomm 4,7, az Nvidia 5,2, az Advanced Micro Devices 7,4, a Micron 4 és a Broadcom 5,3 százalékot esett vissza az elnök Twitterezését követően, de akár még az Amazon 3, illetve a Fed Ex 6 százalékát is megemlíthetjük.

Trump lényegében azt boncolgatta, hogy az elmúlt évek alatt USA több billió dollárt bukott el Kínának köszönhetően. Megemlítette, hogy számos szellemi tulajdonjogot loptak el az évek alatt, s ezt nem szabad hagyni, hogy tovább folytatódjon. Lényegében Trump elmondta, hogy ez nem mehet így tovább, ennek véget kell vetni, s az amerikai nagyvállalatoknak újabb alternatíva után kell nézniük.

Talán úgy tűnik, hogy az amerikai elnök nagyon orrol az ázsiai országra, ezért vezetett be az utóbbi hónapokban 25 százalékos vámot, amire hamarosan újabb 10 százalékot dob az igazán nagyok számára, akárcsak az Apple. Ami pedig az almásokat illeti, az elmúlt hónapokban nem egy hírünk volt, hogy megpróbálnak újabb országokba is terjeszkedni, mint Tajvan és India, de hogy hosszabb távon mit hoz a jövő, az még kérdéses.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!