Szeptember 20-án érkezhet az iPhone XI

HusztiD 2019.08.09. 15:55 iPhone 0 db 786

Screen-Shot-2019-07-16-at-9.44.31-PM

Nagyjából egy hónapra vagyunk, hogy az Apple bejelentse az idei évi csúcsmodelljeit, s ha minden jól megy, akkor kicsivel több, mint hat hét múlva érkezhet meg az iPhone XI. Legalábbis ezt tudhattuk meg egy befektetői gyűlésről, ahol a SoftBank elnöke, Ken Miyauchi pletykálkodott.

Egyelőre nem tudni, hogy a Ken által felvázolt szeptember 20-i dátum mennyire származik megbízható forrásból, de talán nem is annyira lényeges, ugyanis ha az elmúlt évek statisztikáit nézzük, akkor ez lesz a legvalószínűbb időpont a megjelenésre. Érdemes tudni, hogy ez az első körös országokra jellemző, s feltehetően mi a második körösben leszünk, ami azt jelenti, hogy jobb esetben egy, rosszabban pedig pár hetet kell várnunk pluszban.

Akárhogyan is, nagyjából erre a megjelenési dátumra lehet számítani, ha figyelembe vesszük az előző éveket. Tavaly az iPhone Xs szeptember 21-én jelent meg, az iPhone 8 2017. szeptember 22-én, míg az iPhone 7 2016. szeptember 16-án. Ha ezekből indulunk ki, akkor természetesen reális a Ken által megjelölt időpont.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!