Kuo: ToF kamerát kapnak a 2020-as iPhone modellek

HusztiD 2019.07.30. 15:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 616

iPhne-X-teaser-camera-002

A jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo nem olyan rég arról számolt be, hogy a következő évi iPhone modelleknél várhatjuk az igazán nagy újdonságokat. Mint tudjuk, az Apple évről évre fejleszti a telefonjaiban lévő kameráit, azonban az eddigi előrejelzések szerint, a következő évben lehet az eddigi legnagyobb mértékű a fejlődés.

Korábban nem egyszer olvashattunk a témáról, de Kuo most ismételten megerősítette, hogy a 2020-as iPhone modelleknél jelenik meg az úgynevezett Time-of-Flight szenzor. Pontosabban a két felsőbb kategóriás modellnél várható ezen technológia bevezetésre. A ToF szenzor egyébként hasonló, mint amit az iPhone X család előlapján találhatunk meg: a szenzor képes felmérni bizonyos távolságon belül, hogy mennyire helyezkednek el a képen látható tárgyak és személyek, ezáltal egy sokkal jobb képet készíthetünk.

Az elemző szerint a ToF szenzorok által az Apple egy újabb szintre emelheti a kiterjesztett valóságot, amit az utóbbi években nagy előszeretettel reklámoznak. Nem utolsó sorban Kuo úgy hiszi, hogy a következő évi iPhone modellekben ugyanúgy jelen lesz a Face ID, mint a jelenlegi készülékekben – korábban voltak pletykák, hogy az Apple végleg kinyírja, s helyette a kijelzőbe épített Touch ID veszi át a főszerepet.

Mi egyelőre azt mondjuk, várjuk meg az idei év szeptemberét, hogy mit mutatnak be a kaliforniaiak. Feltehetően idén sem lesz okunk a panaszra, de nagyon kíváncsian várjuk, hogy végül sikerül-e a következő évben az Apple-nek igazán nagyot robbantania az új kameráival.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!