iDoki akciósorozat – második rész: hardveres karbantartás a nyári kánikulában

HusztiD 2019.07.15. 09:55 iDoki, Kiemelt hírek 0 db 319

IMG_6778

Az iDoki akciósorozatának első felvonásában kedvezményes iPhone akkumulátor cserét vehettünk igénybe, azonban második körben a Mac felhasználóknak szeretnének kedveskedni egy hardveres karbantartási akció berkein belül, amely talán ilyenkor, nyáron a legalkalmasabb.

Minden laptop és asztali gép életében elérkezik az idő, amikor elkezdenek megjelenni az öregedésre utaló első jelek. Kicsit lelassulnak, jobban melegednek, illetve már nem képesek ugyanazon teljesítmény leadására, mint mikor megvásároltuk őket. Ahogyan a szakemberek mondani szokták, minden laptop és számítógép kifogásolhatatlan működésének kulcsa a megfelelő hűtés és hőelvezetés.

macpor2

A processzor és a GPU hűtőrendszerek között a gyártók egy hőátvezető anyagot, úgynevezett hőpasztát alkalmaznak. Voltaképp ez az egész lelke a ventilátorral együtt, ugyanis a hűtőbordákon keletkező hőt fújja ki a gépünkből. Sajnos az idő múlásával, nagyjából egy-két év alatt a hőpaszta elöregedik, megkeményedik, így nem képes tovább a processzorok által termelt hőmérsékletet a megfelelő hatásfokkal elvezetni.

Ezek mellett beszélhetünk a másik nagy ellenségről is, a porról. A hónapok, évek alatt lerakódott pormennyiség is hatással van a gépünk hűtésére, hőelvezetésére, ugyanis képes belátható időn belül nagy mennyiség lerakodni a ventilátorokon. Nem csak azt fogjuk érezni, hogy jobban melegszik a gépünk, de esetenként azt is, mintha egy kicsivel zajosabb lenne.

Screenshot_20190708_220939

Voltaképp ezért érdemes bármilyen laptopot, Mac-et vagy PC-t megadott időközönként szervizbe vinni és karbantartani, ugyanis ez a kulcsa a megfelelő működésének. Az iDoki erre hirdetett most akciót, így az eredeti 8 900 Ft-os ár helyett 5 900 Ft-ért vehetik igénybe az hardveres karbantartás akciót ügyfeleik a július 15. és 27. közötti időszakban.

Érdemes tudni, hogy slim iMac eseténél ragasztással jár a szerelés, ami plusz költséget rejt magában. Alap esetben 14 900 Ft-ba kerülne, de az akció berkein belül most 12 900 Ft-ra csökkent.

Miért pont az iDoki?

Mert az ország bármelyik pontjáról vállalják a hozzájuk futárszolgálattal eljuttatott Apple termékek gyors és szakszerű szervizelését kedvező áron.

Látogass el üzleteikbe Budán a Budagyöngye bevásárlóközpontban és Pesten a Báthory utca 19. szám alatt, ahol nem csak kellemes környezetben, de udvarias kiszolgálással, a tőlük megszokott szakértelemmel állnak rendelkezésedre. Bízd szakértőkre szeretett Apple terméked sorsát!

Az iDoki várja minden kedves ügyfelét, így ha a termékekkel, esetleg szervizeléssel kapcsolatosan felmerülő kérdésed akad, akkor nyugodtan fordulj hozzájuk Facebook-on, vagy ha egyszerűbb, akkor a honlapon megadott elérhetőségek bármelyikén felveheted velük a kapcsolatot: https://idoki.eu.

Ne feledjétek, az akció a mai naptól veszi kezdetét és egészen július 27-ig, a zárásig leadott készülékekre vonatkozik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!