Újabb mérföldkő: immáron 60 millió előfizetővel rendelkezik az Apple Music

HusztiD 2019.06.28. 12:55 Apple Music 0 db 151

Apple-Music-price-and-features-lead

Az almások négy évvel ezelőtt indították útjára első zenestreamingelő szolgáltatásukat, az Apple Music-ot. Mondhatni hátrányból indultak, hiszen a Spotify már ekkor több tízmillió előfizetővel rendelkezett. Legutóbb januárban tudhattuk meg, hogy 50 milliós bázissal büszkélkedhet az Apple Music, azonban most tovább szaporodtak.

Eddy Cue a francia Numerama számára adott egy rövid interjút, ahol elárulta, hogy immáron átlépték a 60 milliós előfizetői határt. Ezek mellett a vezető nagyon izgatottan várja az iOS 13 végleges megjelenését, ugyanis az abban debütáló Music alkalmazás számos újdonságot hoz, mint a karaoke mód, vagy a dalszöveg kijelzés, amit reményei szerint imádni fognak a felhasználók.

Ha nagyon viszonyítani szeretnénk, akkor mondhatnánk, hogy egyre inkább kezd felzárkózni az Apple, ugyanis a Spotify is nem olyan rég jelentette be, hogy 100 millió fizető előfizetővel rendelkeznek. Ha azt nézzük, akkor nem beszélhetünk olyan rossz arányokról, hiszen a rivális szolgáltató majdnem 10 évvel az Apple Music előtt debütált.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!