Ősszel érkezik és piszok drága lesz a 16 colos MacBook Pro

HusztiD 2019.06.25. 13:55 Mac, Pletykák 0 db 319

MBP_SideBySide

A Forbes beszámolója alapján az IHS Market csapata vélni tudja, hogy milyen lesz a hamarosan érkező új, 16 colos MacBook Pro. Mint tudjuk, az új laptop már régóta pletykák tárgyát képzi, azonban ha minden jól megy, akkor nem is kell rá olyan sokat várnunk.

Az első és legfontosabb, hogy az új MacBook Pro felbontása 3 072 x 1 920 pixel lesz. Ez kicsivel nagyobb, mint amit az Apple a 15 colos Retinás modellnél használ, hiszen ott 2 880 x 1 800-as felbontásról beszélhetünk. Ugyebár az almások nem olyan régen frissítették a Pro szériát, így az új 16 colos modellnél több újdonságra számíthatunk. Egyik, hogy egy kicsivel másabb dizájnt kap, bemutatkozhat a lekerekített kijelző, ami sajnos vagy nem, még mindig LCD lesz. Elviekben az Apple ennél a laptopnál is javít a billentyűzeten, illetve várható, hogy újabb, erősebb processzorokat kap.

A forrás szerint a kaliforniai vállalat szeptemberben kezdi meg a tömeggyártást, s havi 250 ezer gépet terveznek leszállítani. Ebből kifolyólag a megjelenésre valamikor ősz folyamán számíthatunk. Nem utolsó sorban pedig 3 ezer dolláros lehet az új 16 colos MacBook Pro indulóára, ami magyar forintban mérve már jóval az egymilliós érték fölött lesz. Mivel ezek csak újabb pletykák, így érdemes ennek megfelelően, kellő óvatossággal kezelni az alábbi információkat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!