Az Apple és a Google párosának is fejfájást okoz a Huawei tiltása

HusztiD 2019.05.31. 15:55 Apple, Egyéb 0 db 517

Huawei-trade-ban

Az elmúlt napok jóformán csak a kínai gyártóról, a Huawei-ről szóltak, ugyanis mint tudjuk, Trump tiltotta az amerikai piacról, majd ezt követően a nagyobb partnerek is felfüggesztették az együttműködést. Ezúttal a Business Insider számolt be arról, hogy a GBA elemzője, Gregor Berkowitz is borúsan látja a közeljövőt.

A szakértő szerint az olyan óriások, mint a Google, vagy az Apple, egyáltalán nem örülhetnek az esetnek, ugyanis szintén érintettek lesznek a Huawei tiltásában. Lehet, hogy első körben előnyösen hangzik, hogy egy vetélytárssal kevesebb lesz a piacon, azonban ez egy újabb problémát vet fel. Például a Google felfüggesztette a Huawei készülékein a saját alkalmazásait, ez pedig arra fogja biztatni a felhasználókat, hogy más alternatíva után keressenek – mondjuk ez leginkább a kínai felhasználóknál lesz érvényben, hiszen náluk mindenre van egy alternatíva. Ergo az óriások felhasználók ezreit, esetleg millióit fogják elveszteni, s ezen elvesztett felhasználók egy újabb alternatíva után fognak nézni.

Nehéz most megmondani, hogy mit tartogat a jövő, de egy biztos: a Huawei most egy nehéz időszak elébe néz. Hogy miképp élik túl, s lépnek tovább, az kérdéses, mint ahogyan az szintén, hogy ezt követően milyen újabb következmények szövődnek.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!