Nagyjából 100 millió előfizetője lehet az Apple sorozatos streamszolgáltatásának

HusztiD 2019.03.13. 17:55 Apple, Kiemelt hírek 0 db 132

apple-event-tv

Az elmúlt napok folyamán végre kiküldte hivatalos meghívóját az Apple a március 25-i médiaeseményre. Korábban pletykaszinten köztudottá vált, hogy milyen új szolgáltatás bevezetésén mesterkednek a kaliforniaiak, s ezúttal a Wedbush elemzői számolgattak egy kicsit, hogy nagyjából mire számíthatnak az almások.

Az első, hogy az elemzők szerint az Apple egyelőre még csak most, március végén fogja bemutatni az új streamingszolgáltatását, ami azonban valamikor az ősz folyamán rajtolhat el. Elviekben olyan partnerei lehetnek az Apple-nek, mint az HBO, valamint nem szabad megfeledkezni az almások saját gyártású, original kontentjeiről sem, amelyek szintén az idei év folyamán lesznek elérhetőek a kínálatban.

A fő rivális, a Netflix jelenleg 150 millió előfizetővel rendelkezik, azonban a szakértők szerint az Apple sem szégyenkezhet majd, ugyanis az elkövetkezendő 3-5 év folyamán 100 millió előfizetőjük lehet. Egyelőre nem tudni, hogy milyenek lesznek a kaliforniaiak árszabásai, azonban a következő évek folyamán 7-10 milliárd dolláros plusz bevételt hozhat a szolgáltatás. Nem utolsó sorban pedig az AAPL értékén 15 dollárt fog emelni az új szolgáltatás.

Ne feledjük, ezek egyelőre csak elemzői latolgatások. Elsőnek várjuk ki, hogy pontosan mit mutat be Cook és csapata 25-én, majd ezt követően okosabbak leszünk a bővebb részleteket illetően. Nem utolsó sorban pedig reméljük, hogy nekünk, magyaroknak nem kell kimaradnunk a szolgáltatásból, s lesznek magyar nyelvű kontentok egyaránt, bár egyelőre ebbe még ne éljük bele magunkat.

Ne maradj le az iDoki legújabb akciójáról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!