Öt sikeres évet követően távozik Angela Ahrendts az Apple-től

HusztiD 2019.02.07. 09:55 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 218

ahrendts

Angela Ahrendts ezelőtt öt évvel érkezett az Apple-höz, s korábban a Burberry vezérigazgatójaként szolgált. Angela nevéhez sok mindent fűzhetnek az almások, s annyira sikeres volt, hogy voltaképp ő volt az egyik legjobban fizetett női vezető az Egyesült Államokban, illetve sokan róla gondolták, hogy egy szép napot átveszi Tim Cook vezérigazgatói pozícióját.

Angela öt éve kezdte pályafutását az Apple-nél, s feladataihoz tartozott az Apple boltjainak, illetve az online webáruházainak a menedzselése, valamint maguk, az alkalmazottak, kikkel sokszor személyes kapcsolatot ápolt. A vezető számos újdonságot hozott az Apple világába, ugyanis az utóbbi években egyre zöldebbek lettek az almások boltjai, hiszen különböző növényekkel dobta fel azok belsejét, amivel tovább hangsúlyozta a környezettudatosságát a vállalatnak.

A vezető egy rövid köszönetnyilvánítást adott, melyben köszöni az elmúlt öt évet, mely folyamatosan kihívást jelentett számára, s örül azon sikereinek, melyeket sikerült elérnie. Angela helyét innentől Deirdre O’Brien veszi át, ki immáron három évtizede dolgozik az Apple-nél, s az utóbbi években emberekkel kapcsolatos munkaköre volt, hiszen számos készségfejlesztő programot szerveztek, valamint különféle kapcsolatokat építettek ki az egyetemekkel.

og

Ahrendts áprilisig marad az Apple-nél, s ezen pár hét alatt segíti átadni tudását O’Brien számára, hogy minél hatékonyabban végezhesse új feladatkörét. Az Apple-nek jelenleg 35 online webáruháza van, ami mellett 506 saját bolttal rendelkezik a Föld öt kontinensén, szóval bőven lesz feladata az új vezetőnek.

Mi pedig további sok sikert kívánunk Angelának!

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!