Percekig, de tegnap ismételten az Apple volt a világ legértékesebb vállalata

HusztiD 2019.02.05. 15:55 Apple 0 db 233

WWDC18_Tim-Cook-2-780x536

Előző év végén valami nagyon szokatlan történt, ugyanis az Apple részvényértéke mély zuhanásba kezdett, s nem csak az almások voltak az egyetlenek, hanem velük együtt a többi tech vállalat egyaránt. A kaliforniaiak tavaly október 3-án érték el a csúcsot, mikor 232,07 dollár volt az AAPL, s a mélypontot idén január 3-án, mikor 142,19 dollárra csökkent az értéke.

Január eleje óta erősödött a vállalat, hiszen a tegnap, zárás előtt 171,45 dollárra kúszott fel a részvényérték. Ezen számokkal az Apple éréke 807 milliárd dollár volt, amivel percekig ugyan, de ismételten befogták a világ legértékesebb vállalatának járó címet. Zárásra viszont erősödött a Microsoft, így ők 811 milliárddal zártak.

Érdemes még az Amazont is megemlíteni. Tavaly októberben az Apple volt az első olyan nagyvállalat, melynek sikerült elérnie az egybillió dolláros vállalat megjelölését, s ezt követően hetekkel az Amazon volt a második. Az Amazonnál sincs jelenleg jobb helyzet, ugyanis tegnapi záráskor 802 milliárd dollár volt a vállalat értéke.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!