Képen az ötödik generációs iPad Mini állítólagos háza

HusztiD 2019.01.11. 15:55 iPad, Pletykák 0 db 179

ipad-mini-5

Az Apple 2015. szeptemberében frissítette legutóbb az iPad Mini vonalat, ugyanis ekkor jelent meg a negyedik generációs tablet, melyben az akkori csúcsnak számító, A8-as processzor kapott helyet. Ez idő alatt úgy néz ki, hogy megfeledkezett a Mini vonalról az Apple, ám az utóbbi hetekben egyre többet hallhatunk róla.

Most, legutóbb Twitterre került fel néhány kép az ötödik generációs Mini házáról. A képek alapján ugyan sokat nem lehet elmondani a tabletről, azonban ha valósak a felvételek, akkor megállapítható, hogy az Apple némileg átalakítja az antenna kialakítását, hiszen az alábbi táblagépnél fent találhatjuk meg azt a bizonyos csíkot, akárcsak amit a 2017-es iPad Pro sorozatnál használt. Illetve továbbra is elmondhatjuk, hogy a Minin nincs kamerakitüremkedés, valamint vaku sem kapott benne helyet.

Hogy valóban érkezik-e egy ötödik generációs iPad Mini, vagy sem, azt egyelőre biztosra mondani nem tudjuk. Korábbi pletykák szerint idén tavasszal, feltehetően március folyamán mutathatja be az Apple az új tabletet.

Ti örülnétek egy iPad Mini frissítésnek?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!