Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván az iHungary!

HusztiD 2018.12.24. 15:25 Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 89

applecm

Már csak pár nap maradt hátra 2018-ból, lassan pedig ismételten elmondhatjuk, hogy eltelt egy újabb év. Ma szenteste van, holnap és azután karácsony, jövőhét hétfőn szilveszter, keddtől pedig egy újabb esztendő veszi kezdetét.

Az iHungary csapata ezúton köszöni minden egyes olvasójának, hogy nap mint nap velünk tartottatok a legfrissebb és legérdekesebb Apple hírekért. Akár csak az eddigi évek folyamán, 2018-ban nélkületek mindez nem valósult volna meg. Köszönjük szépen!

Az elkövetkezendő két nap folyamán az aktuális leértékeléseket fogjuk összeszedni, majd az ezt követő napok alkalmával minden érdekesebb hírről beszámolunk. Tapasztalatok alapján ilyenkor kevés érdemleges hír van, így a megszokott mennyiségnél kevesebb lesz az oldalunkon.

Természetesen várunk benneteket a következő évben is, jövőre immáron tizenkettedik éve (még leírni is sok(k)!) szolgálunk benneteket friss hírekkel. Eleinte ugyan iPhone orientált oldalként üzemeltünk, azonban az Apple termékek egyre szélesebb elterjedésével tovább bővültünk. Ezt az irányzatot folytatjuk, hogy minden fontosabb hírről, történésről és egyéb dolgokról értesüljetek.

Reméljük, hogy az elkövetkezendő napok mindenkinek békében, boldogságban fognak telni. Biztosan lesznek közületek, akik dolgoznak, így azon olvasónknak kitartást kívánunk. Akik pedig pihenéssel töltik az elkövetkezendő napokat, azok jól használják ki, hiszen hamarosan egy újabb izgalmas év veszi kezdetét.

Figyelem! Kihagyhatatlan akcióval vár rád az iDoki! Ne maradj le róla, hisz ettől neked is leesik az állad!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!