A Halálos Iramban rendezőjével erősíti csapatát az Apple

HusztiD 2018.12.19. 11:56 Apple 0 db 98

vin-diesel-says-justin-lin-will-direct-fast-furious-9-and-10

Egyre inkább kezd összeállni az Apple sorozatos csapata, ugyanis az idei év folyamán számos nagy nevet sikerült leszerződtetniük. Úgy tűnik, hogy jól zárják az idei évet, s alaposan felkészülnek a 2019-es rajtra, mikor több sorozata is bemutatkozhat az almás vállalatnak a korábbi pletykák alapján.

Az Apple-nek ezúttal a Halálos Iramban rendezőjével, Justin Linnel sikerült szerződést kötnie. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy milyen sorozaton ügyködik majd a rendező, viszont azt tudni lehet, hogy egy Apple exkluzív darabról beszélhetünk. Mivel még az almásoknak csak most sikerült egyezséget kötniük, ezért nem kizárt, hogy a sorozat, melyet Lin rendez, leghamarabb csak 2020-ban érkezhet.

Idén nagyon sok pletykát olvashattunk az almások sorozatos világával kapcsolatosan, s az eddigi információk alapján sikerült olyan nagyágyúkat is maguk mögé szerződtetni, mint Steven Spielberg, vagy Reece Witherspoon. Mi pedig kíváncsian várjuk az első darabokat, illetve azt, hogy voltaképp milyen lesz hosszabb távon az Apple szolgáltatása.

Figyelem! Kihagyhatatlan akcióval vár rád az iDoki! Ne maradj le róla, hisz ettől neked is leesik az állad!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!