Az iPhone Xs bemutatójával incselkedik a Huawei. De mire fel?

HusztiD 2018.09.14. 13:55 Egyéb, iPhone 0 db 596

Huaweii-tweets001

Ez a hét már csak ilyen, a szerdán bejelentett iPhone eseményről szól. Még akkor is, ha olyan egyéb gyártóról beszélünk, mint a Huawei, kik remek alkalmat találtak arra, hogy kicsit odaszúrjanak az Apple-nek. A felhasználói vélemények megoszlanak az újításokkal kapcsolatosan, de a kínai gyártó egyenesen Twitteren köszönte meg az almásoknak, hogy hagyják őket (mármint a Huawei-t) innoválni.

Igazából megszokhattuk, hogy minden nagyobb eseményt követően van egy olyan rivális gyártó, ki megpróbál odaszúrni az almásoknak. Mégis vicces az egész történet, ugyanis a Huawei lenézi a médiaesemény miatt az Apple-t, s magyarán megköszöni, hogy nem innováltak. Természetesen egyik gyártó sem tudja évről évre megváltani a világot, de ettől függetlenül az Apple ígéretes újdonságokat mutatott be – persze azt tegyük hozzá, hogy mindezt méregdrágán.

Ebből kiindulva, teljesen érthetetlen, hogy miért ficánkol a Huawei? A jelenleg nagy sikernek örvendő P20 modelljük melyik telefonról másolta az előlapi kamerakivágást? Az iPhone X-ről. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a Geekbench törölte adatbázisaiból a gyártó  legtöbb okostelefonjának teljesítési adatait, ugyanis egy kivizsgálást követően kiderült, hogy miképp csalnak.

Nyilván menő dolog az, ha odaszúrunk valakinek, de elsőnek nézzünk a tükörbe, s ne kezdjünk el olyanok lenni, mint a Samsung, kedves Huawei.

Figyelem! Kilencedik születésnapját ünnepli az iDoki, ne maradj le a kihagyhatatlan születésnapi akcióikról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!