Megjelent az iOS 12, tvOS 12 és a watchOS 5 Golden Master, illetve a macOS Mojave beta 11 verziója

HusztiD 2018.09.13. 13:55 iOS, macOS, tvOS, watchOS 5 hozzászólás 836

apple_ios_12_and_watchos_5_updates_release_date_and_iphone_compatibility_20180606_122041_original_760x425_cover

Ahogyan várható volt, a tegnap este megrendezett iPhone XS event után az Apple nem sokkal később elérhetővé tette az iOS 12, watchOS 5 és a tvOS 12 GM, vagyis Golden Master kiadását. Ez voltaképp az a verzió, melyet a végfelhasználók is megkapnak a következő hét folyamán. Nem utolsó sorban pedig a macOS Mojave 11. bétája is megérkezett a fejlesztők számára.

Már tényleg nem kell sokat aludnunk, hiszen az iOS 12, watchOS 5 és a tvOS 12 hivatalos megjelenése szeptember 17-én lesz. Korábbi évek tapasztalatait figyelembe véve este 7 óra magasságában várhatóak a végleges megjelenések, de ekkor érdemes lesz várnunk, hiszen a nagy leterheltség miatt lassúak lesznek az Apple szerverei, s vele együtt a letöltések. Legjobb, ha az ezt követő reggel állunk neki frissíteni, hiszen akkor általában jóval kevesebben frissítenek.

A macOS Mojave kicsit csúszni fog a többi kiadáshoz képest, de szerencsére nem kell rá sokat várni. Hivatalos információk alapján szeptember 24-től lesz elérhető, így onnantól kezdve a Mac tulajok egyaránt frissíthetnek. Sajnos GM verziót most nem adott ki belőle az Apple, de feltehetően a következő hét folyamán, a többi szoftverrel együtt érkezhet a Mojave GM-je.

Figyelem! Kilencedik születésnapját ünnepli az iDoki, ne maradj le a kihagyhatatlan születésnapi akcióikról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Majkiii - 2018.09.13. 14:22

    Szerintem a megjelenés dátumát elírtátok…..

  2. Robi - 2018.09.13. 19:28

    A beállításoknál ott van egy 1-es ami nem tűnik el sehogy! Mintha lenne valami új, de nincs!

  3. Robi - 2018.09.13. 19:29

    Azt elfelejtettem írni, hogy a frissítés után lett ott !

  4. Yooozi - 2018.09.14. 10:20

    Azt ki tudja valaki deriteni, hogy Car Playen mikor lesz a Google maps ill. Waze elrheto, mert meg a GM se hozta es nyaron viszont bemutattak hogy jonni fog. Kosz elore

  5. Robi - 2018.09.17. 08:21

    Felesleges itt kérdezni mert senki nem ír vissza

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.