Újabb drágulásra számíthatunk az iPhone X sikere után?

HusztiD 2018.08.08. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 689

iphone-x-quad

Amikor az Apple tavaly szeptemberben bemutatta az aktuális csúcsmobilját, akkor sokan azzal a lendülettel ábrándultak ki belőle, mikor megtudták, hogy ezer dollártól indul a telefon ára. Aztán teltek a hónapok, az almások továbbra is kiemelkedő eladásokat produkáltak, s a profitjaikat is újabb magaslatokba emelték.

Úgy néz ki, hogy nem igazán lőttek mellé a kaliforniaiak, ugyanis a CNET szerint eleinte az emberek erősen kételkedtek az Apple-ben, hogy ennyiért egyáltalán menni fog-e a telefon. A kritikusok zömében negatív hangot adtak a véleményeiknek, de mikor július folyamán Tim Cook bejelentette, hogy minden eddiginél jobban taroltak az iPhone X-szel, mint bármely más modellel, akkor az megrengette a tech társadalmat.

Szakértők szerint hiába a telefon ezer dolláros indulóára, az Apple bebizonyította, hogy a lojális felhasználóik képesek ennyit kiadni egy okostelefonért, amennyiért egyébként egy igen jó laptopot vásárolhatnának. Ebből kiindulva az elemzők úgy hiszik, hogy a 2018-as iPhone modellek egy cseppet sem lesznek olcsóbbak, hiszen az 5,8 colos OLED-es telefon ugyanerről az árszintről indul majd.

Mi több, vannak elemzők, kik úgy hiszik, hogy az Apple meglépte eme merész lépést, s innentől kezdve nincs visszaút: a 6,5 colos iPhone X Plus akár 1 200 dollártól indulhat, amit ha valóban meglépnek az almások, akkor alaposan feltornásszák majd az iPhone átlagos eladási árát, ami már így is jóval 700 dollár fölött járt a legutóbbi negyedévben – viszonyításképp Ming-Chi Kuo korábban egyébként azt saccolta, hogy ezer dollártól indul majd. Ezen felül pedig a többi okostelefongyártó sem sajnálhat majd többet elkérni az aktuális csúcsmodelljeiért.

Természetesen nehéz megmondani, hogy mire számíthatunk pontosan, de ha ezen elképzelésen megy tovább az Apple, akkor nem hogy olcsóbbak, de jelentősen drágábbak is lehetnek a jövőbeli telefonjaik. Ameddig lesz olyan réteg, amely képes lesz azt megfizetni, addig biztosan nem fogják lejjebb csökkenteni az árakat.

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Imi - 2018.08.08. 10:38

    Ne haragudjatok de ez most mi a szar? Egy pár hete (maximum 1 hónapja) olvastam vagy itt vagy iMagazin felületen, hogy rohadt sok eladatlan X hever az apple raktáraiban. Ti meg erre írtok egy ilyet hogy jól fogyott és még drágább is lesz? Most akkor mi az igazság? Jól fogyott vagy nem? :)

    • Nyílméregbéka - 2018.08.08. 10:46

      Gondolkozz, a kettő nem zárja ki egymás. Az, hogy a rakás eladatlan telefon van, mem jelenti, hogy nem ment az eladás, csak annyit jelent, hogy kurvasokat gyártottak le. A meglévő készletből adják el a következő három év keresletét, mivel a gyártást már az új modelekre álitjak át.

Szólj hozzá Te is!