Véletlenül megszellőztette a 2018-as iPad Pro modelljeinek újdonságát az Apple

HusztiD 2018.08.03. 12:45 iOS, iPad, Kiemelt hírek 0 db 660

ipadproconcept-800x704

Mondhatjuk, hogy bizonyos szempontból rájár a rúd a kaliforniai vállalatra, hiszen az elmúlt napok folyamán, az iOS 12 ötödik bétájának köszönhetően megtudhattuk, hogy mi lesz az iPhone X Plus egyik újdonsága, ami mellett még a második generációs AirPods modellekről is szó esett. Most egy újabb (szándékos?!) baki történt, amely ezúttal az iPad Pro újdonságáról árulkodik.

A szemfüles fejlesztők hamar kiszúrták a rejtett utalásokat az iOS 12 ötödik bétájában. Az akkumulátor használat felhasználói felületénél bukkantak az alább látható ikonra, amely bizony az új iPad-ekről árulkodik. A korábbi, vagyis a még jelenleg még piacon lévő tabletekre HLSipad-ként hivatkoznak az almások, míg a jövőbeli modellekre már HLSipad2-ként. Ha alaposan összevetjük az alábbi ábrákat, akkor számos érdekességet vehetünk észre.

hlsipad

Az egyik legfeltűnőbb újdonság, hogy nincs Home gomb az új ábrán, illetve ennek köszönhetően csökkent az tablet kávája. Ez azt jelenti, hogy az Apple bizony kinyírja a jó öreg Touch ID-t a legújabb modelljeiből, s helyette feltehetően az iPhone X-ben bemutatkozott TrueDepth kamerarendszert mutatja be, ami által elérhető lesz a Face ID. Ha elég szemfülesek vagyunk, akkor láthatjuk, hogy a felső ábrán nincs kamerakivágás, így ha ebből indulunk ki, akkor az almások feltehetően a felső kávában rejtik el ügyesen.

Mondhatjuk, hogy nagyot hibázott az Apple, de azt egyelőre nem tudni, hogy szándékos volt-e mindez. Ha visszaemlékszünk arra, hogy mi volt egy éve, akkor tudhatjuk, hogy anno az iOS korábbi verzióinól szivárgott ki a HomePod-ról egy hasonló ábra, melyet az Apple hetekkel később mutatott be.

Az elmúlt hónapok folyamán számos iPad Prót érintő pletyka volt, s ezek zöme pont egy olyan tabletet írt körül, mint amelyet most az Apple szivárogtatott ki. Ha minden igaz, akkor október folyamán várhatjuk a hivatalos bejelentést, illetve utána nem sokkal már kereskedelmi forgalomba kerülhet.

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!