Ilyen lehet a negyedik generációs Apple Watch

HusztiD 2018.07.13. 14:55 Apple Watch, Pletykák 0 db 381

apple-watch-series-4-800x450

Pont a napok folyamán osztotta meg kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo, hogy milyen lehet a szeptemberben érkező, negyedik generációs Apple Watch. Sok infót ugyan nem közölt, de korábban megbízható szivárogtató, Venya (Benjamin) Geskin csinált egy render képet, illetve egy Twitter felhasználó egy kijelző méret összehasonlítást, hogy voltaképp milyen különbség lehet a két modell között.

Kuo szerint az Apple kicsit növel a kijelzőméreten, így 38 helyett 39,9, illetve 42 helyett 45,2 mm-es kiszerelésben szállíthatja le az órákat az Apple. Arról sincs információ, hogy vajon megtartja-e a jelenlegi formatervet az Apple, de Geskin a jelenlegit felhasználva álmodta meg az újítást, hiszen az Apple valószínűleg a káva méretén fog csökkenteni. A másik képet pedig egy Twitter felhasználó, Ryan Jones osztotta meg, aki szerint a kisebbik modell esetében 38, míg a nagyobbiknál 35 százalékkal lesz nagyobb a kijelző. Voltaképp mondhatjuk azt is, ha valóban hasonló méretekkel dolgozik az Apple, akkor az új 38 mm-es óra kijelzője fizikálisan nagyobb lesz, mint amit a jelenlegi 42-es modellek használnak.

Ha azt nézzük, akkor nagyjából két hónap van a negyedik generációs Apple Watch modellek leleplezéséig, így kíváncsian várjuk, hogy milyen újdonságot mutat be az Apple. Ti mit gondoltok, mit várnátok a leginkább?

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!