Évek múlva érkezhet az első összecsukható iPhone

HusztiD 2018.07.09. 15:55 iPhone, Pletykák 0 db 171

apple-may-be-working-on-a-foldable-iphone2-1507793403

Nem ez az első eset, hogy egy összecsukható iPhone-ról olvashatunk, hiszen korábban többször felmerült az elképzelés. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy ez lesz a következő nagy újdonság az okostelefonoknál, hiszen nem olyan rég jöttek új infók a Microsoft termékéről, illetve korábban az egyaránt felmerült, hogy még az idei év folyamán piacra dobja első összecsukható okostelefonját a Samsung.

A Korea Times beszámolója szerint az Apple is hasonló eljáráson dolgozik, azonban ezt leghamarabb csak 2021-ben, vagy azután mutathatja be. Ha valósak az oldal értesülései, akkor az almások alaposan lemaradhatnak a buliról, ugyanis ha a Samsungnak sikerül az idei év folyamán előállnia egy hasonló telefonnal, akkor nagyjából 3 éves előnyben lesznek. Érdemes megjegyezni, hogy az Apple mindig kihangsúlyozza, hogy sosem az elsők akarnak lenni egy-egy technológia bevezetésénél, hanem a legjobbak. Ergo ha késve is, de összességében egy jobb megoldással állnak elő, akkor akkor nincs ok félelemre.

Érdekes egyébként, hogy az összecsukható telefonhoz nem a Samsung, hanem az LG gyárthatja le a kijelzőket. Két évvel ezelőtt voltak olyan hírek, mely szerint az LG és az Apple párosa szorosan együttműködik a hajlítható kijelzőkkel kapcsolatosan. Hogy végül mi sül ki belőle, azt egyelőre nem fogjuk megtudni.

Szerintetek valóban jó ötlet, ha az összecsukható okostelefonoké lesz a jövő?

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!