Hamarosan mi is ott leszünk az Apple Pay támogatott országok között?!

HusztiD 2018.06.27. 13:55 Apple Pay 0 db 1 138

Apple-pay

Az idei év folyamán az Apple eléggé belehúzott, hiszen egyre több országban vált elérhetővé a mobil fizetési szolgáltatásuk, az Apple Pay. Nem olyan régen jöttek egyébként a hivatalos beszámolók, hogy Norvégiában, Lengyelországban és Ukrajnában egyaránt elérhető lesz a szolgáltatás.

Nos, a napokban az említett három ország közül Ukrajna kivételével (hiszen ott már egy hónapja elérhető) mindenhol elindult az Apple Pay. Ha mindez még nem lenne elég, akkor ezt követően jött a nem hivatalos információ a cseh SmartMania-tól, hogy hamarosan Csehországban egyaránt elérhető lesz a Moneta Money által az almások szolgáltatása. Ha helyesek az értesülések, akkor minderre két hónap múlva, augusztusban fog sor kerülni.

Sajnos egyelőre nincs hír arról, hogy hozzánk, Magyarországra mikor érkezik a szolgáltatás, de jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az Apple végre elkezdi teríteni az Európai országokat egyaránt. Ha minden jól megy, akkor nekünk sem kellene többet várnunk pár hónapnál, így mi nagyon izgatottan várjuk, hogy végül ide-haza is elindul-e belátható időn belül az Apple Pay. Reméljük a szeptemberi iPhone eventen említést tesznek a következő országokról.

Ti mit gondoltok? Szerintetek hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik a szolgáltatás?

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki! Apropó, tudtad, hogy változott a Báthoryn lévő iDoki nyitvatartása?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!