Novemberre csúszhat az LCD-s iPhone X megjelenése

HusztiD 2018.06.06. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 242

_1518084713

A Bell egyik újabb beszámolója alapján az Apple két hónapot csúszhat az LCD-s iPhone piacra dobásával. Nagyjából ugyanaz lehet a helyzet, mint amilyen tavaly volt, azonban ha visszaemlékszünk, akkor tudhatjuk, hogy ott az OLED kijelzők gyártásával akadtak problémái az Apple-nek, s pont amiatt csúsztak a szeptemberi rajtról novemberre.

No, most pont ez várható ismételten. Idén ugyebár három iPhone X érkezését várjuk, ebből az 5,8 és a 6,5 colos készülék OLED kijelzővel érkezik, míg a 6,1 colos testvérük LCD-vel. A jelenlegi információk alapján az OLED-es készülékekkel az Apple tartani tudja a szeptemberi megjelenést, azonban az LCD-s telefonnál már nem, s ha minden a mostani információk szerint alakul, akkor csupán novemberben érkezhet meg.

Miért pont az LCD-s modell csúszik? A jelenlegi szóbeszédek alapján az Apple partnerei gyártási nehézségekbe ütköztek, ugyanis az iPhone X-ben bemutatkozott új kamerakivágásos és lekerekített szélekkel rendelkező dizájnt nehezebb az LCD esetében összehozni, mint az OLED-nél. Lényegében ezzel magyarázzák a csúszás okát.

Egyébként pont a 6,1 colos telefon lehet sokak számára a megváltás, hiszen ha minden úgy alakul, ahogyan a pletykák állítják, akkor ezt lényegesen olcsóbban, 7-800 dolláros áron kínálhatják majd a kaliforniaiak. Ne feledjük azt sem, hogy a mostani hírek is csak mezei pletykák, így nem feltétlen lesz valóságalapja, így ennek megfelelően érdemes azokat kezelni.

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!