Egyre népszerűbb az autós felhasználók körében a CarPlay és Android Car

HusztiD 2018.04.26. 13:55 Apple, Egyéb 0 db 731

apple-music-carplay

Az Apple évekkel ezelőtt mutatta be az elsőnek még az iOS in the Car-ként megismert szolgáltatást, mely nem sokkal később CarPlay néven vált ismertté. Lényege, hogy bizonyos autógyártók újabb modelljei támogatják a funkciót, így általa a lényegében a kocsiban is elérhető az iOS ökoszisztéma, s általa olyan alapvető alkalmazások, mint az Apple Maps, vagy mondjuk a saját zenetárunk.

A Strategy Analytics csapata egy új felméréssel állt elő, s mint kiderült, a CarPlay felhasználók 34 százaléka nyilatkozta azt, hogy az almások szolgáltatását mindenféle funkcióra használja, míg további 32 százalék kizárólagosan navigációra. Ha az Android Autóhoz hasonlítanánk, akkor ott 27, illetve 33 százalékos ez az arány, így igazából elmondhatjuk, hogy nagyon minimális különbségekről beszélhetünk a két szolgáltatás felhasználói között.

Az elemzők megjegyezték, hogy az ugyan nagyon jó dolog, hogy az új autók saját szoftvereket kínálnak, de ettől függetlenül sokak számára sokkal kedvezőbb egy olyan rendszert használni, amihez már hozzászokott. Lényegében ezért népszerű sokaknál a már említett CarPlay vagy Android Auto.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!