Felemás eredményeket mutatnak a PC-s felmérések

HusztiD 2018.04.17. 11:56 iPhone, Kiemelt hírek 1 db 167

retina-macbook-colors

Március végével véget ért az első negyedév, így nem olyan régen megtudhattuk, hogy az Apple május elsején ejti meg aktuális pénzügyi negyedéves konferenciáját. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az IDC és a Gartner csapata új felméréssel állt leő, melyben az latolgatták, hogy milyen eladásokat produkáltak a gyártók a PC-s piacon.

Az IDC szakembereinek számításai alapján 2018. legelső negyedévében a PC-s piacon 60,4 millió gépet adtak el a gyártók. Ez kicsit felülmúlta a várakozásokat, ugyanis az utóbbi időszakban csökkenések voltak tapasztalhatóak, azonban most 1,5 százalékot növekedett maga a piac. Leginkább Amerikában figyelhető meg ez a növekedés, ugyanis az elmúlt hat félév alkalmával itt kizárólag csökkenés volt megfigyelhető.

Ha a gyártókat nézzük, akkor továbbra is a HP a legnagyobb, akik 4,3 százalékot növekedtek az előző vizsgált időszakhoz képest, így a piac összesen 21,7 százalékos szeletét tudhatják magukénak. A Lenovo is biztosan áll a második helyen a maga 20,4-es megoszlásával, amit a Dell követ 15,9-cel, majd az Acer 7,3 százalékos piaci részesedéssel. Sajnos az Apple kimaradt a top 5-ből, ugyanis a 4 milliós eladásaik alapján 7 százalékot tudhatnak produkálni maguknak, hiszen éves szinten 4,8 százalékot esett vissza a Mac-ek iránti érdeklődés.

gartner_1Q18_global

Ha a Gartner számait vizsgáljuk, akkor ott merőben eltérnek a számok. Itt továbbra is a HP, Lenovo és Dell triója a nyerő a maguk 20,8, 20 és 16 százalékos megoszlásaival, azonban negyedik helyen 4,26 milliós eladással 6,9 százalékos piaci megoszlást tudhat magának az Apple. Előző évhez képest 1,5 százalékot javítottak, miközben az Asus 12,5, illetve az Acer 8,6 százalékot csökkent ugyanezen időszakban.

Ne feledjétek, ezek csak szakemberek által végzett felmérések, amelyek nem biztos, hogy tükrözik a valóságot. Ahogyan láthatjuk, két csapat is kiadta elemzését, de hogy melyik áll közelebb a valósághoz, azt csak május elsején fogjuk megtudni.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Éliás Zsolt András - 2018.04.17. 13:06

    Amíg ilyen anti Pro MacBook-ok lesznek én a 2012 late-emet fogom tuningolni.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.