Íme az eddigi legvagányabb telefon, a fekete előlapos Product RED iPhone 8!

HusztiD 2018.04.10. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 1 db 1 576

screen-shot-2018-04-09-at-10-39-49-am

Mondhatni mint derült égből a villámcsapás, úgy bukkant fel az Apple kínálatában a Product RED iPhone 8. Nincs két napja, hogy felmerült a pletyka, majd magyar idő szerint tegnap késő délután már az Apple oldalán is felbukkant az iPhone 8 új köntösben. Mint tudjuk, nem ez az első ilyen telefonja a kaliforniaiaknak, ugyanis tavaly ilyenkor dobták elsőnek piacra az úgynevezett Product RED készüléket, mely felemás sikereket aratott.

Igazából az Apple arra szánta előző évben a piros iPhone 7 modelleket, hogy valamelyest fellendítsék az eladásokat. Természetesen ez nem hozott akkora sikert, illetve sokaknak nem tetszett az, hogy maga a hátlapja piros, míg a telefon eleje fehér. Ekkor többen azt vallották, hogy fekete előlappal lenne az igazi a piros iPhone, akkor talán megvásárolnák. Nos, úgy tűnik, hogy az Apple tanult az előző évi hibájából, így idén az iPhone 8-at fekete előlappal adták ki, a végeredmény pedig egy dögös telefont rejt magában.

Bónusznak érdemes megnézni előző évről az iPhonedo videóját, hogy miként, mikhez hasonlította a piros színt:

Jelenleg csak az iPhone 8 modelleket szerezhetjük be Product RED színben, az iPhone X-ről egyelőre nincs szó, feltehetően nem is lesz. Természetesen az árazás maradt a régi, s pont mától, vagyis április 10-től lehet rendelni az új telefonokat. Aki eddig arra várt volna, hogy az Apple némiképp felpezsdítse az állóvizet, annak érdemes lehet elgondolkodnia eme kiadáson, hiszen az előzetes képek és videók alapján eszeveszettül jól néz ki. Mondjuk érdemes lesz az első úgynevezett hands-on videókat is megvárni, hiszen ott jobban kitűnik majd, hogy milyen lehet élőben.

Apropó, hivatalos videót is kiadtak az RED iPhone 8-hoz:

Mit támogatsz a Product RED termékek vásárlásával? A Global Fund HIV- és AIDS-ellenes programjait, így te is hozzájárulsz, hogy mielőbb megszülethessen egy AIDS-mentes nemzedék.

Mit gondoltok? Nyilván nem sok új vásárlója lesz emiatt a telefonnak, de ha mostanában terveztek lecsapni egy iPhone 8-ra, akkor nálatok mennyire jöhet szóba a Product RED kiadás?

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Éliás Zsolt András - 2018.04.10. 10:20

    Dögös!!!
    Elküldve a 7-es RED-ről…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.