Halottnak tetetve tüntettek a franciák az Apple boltjaiban

HusztiD 2018.04.09. 15:55 Apple, Egyéb 0 db 203

2560x1440-white-solid-color-background

A francia aktivista csoport, az Attac az Apple boltjaiban és azok előtt tüntetett a hétvége folyamán mégpedig úgy, hogy halottnak tetették magukat. Összesen két franciaországi Apple Store-nál történt a protestálás, az egyik a Párizsban megtalálható Opéraban lévő, míg a másik az Aix-en-Provenceben fellelhető bolt volt.

Az csoportnak nem ez az első tüntetése az Apple ellen, ugyanis korábban is nagy előszeretettel járták az almás boltokat. A mostani tüntetés tárgya az úgynevezett adóelkerülők áldozatai voltak, kik száma a csoport szerint 67 millióra tehető. Lényegében az Apple Európai adózási rendszere miatt adott hangot magának az Attac, hiszen szerintük számos áldozatot zsebelt be miattuk a kaliforniai vállalat.

macgpic-1523111836-316829384572549-jpt

Mi több, az aktivista csoport kiemelte, hogy az Apple számos embert tett a saját rendszerük miatt tönkre, kezdve a McDonald’s munkavállalóitól a doktoroktól a tanárokig és a nyugdíjasokig. Szerintük az említett emberek az almások miatt nem tudnak a szakmájukban érvényesülni, illetve méltósággal élni az úgynevezett rossz adóoptimalizálásuk miatt.

Az Apple nem kommentálta az eseményt.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!