Indiában gyárthatják a második generációs iPhone SE modellek egészét

HusztiD 2018.03.27. 13:55 iPhone, Pletykák 0 db 476

iphone-se

Régóta olvashatunk különféle pletykákat a második generációs iPhone SE-ről, azonban eddig nem sok biztosat tudunk róla. Elviekben most tavasszal kéne megjelennie, de az Apple eddig hivatalosan nem jelentette be. Ettől függetlenül a Tekz24 egy nagyon érdekes beszámolóval állt elő, mely szerint Indiában gyártják le az új telefonokat.

Tudjuk jól, hogy az Apple leginkább Kínában gyártja le készülékeit, azonban az utóbbi időszakban az indiai piacot is meghódították. Ennek egy fő oka van, hiszen az adott országban csak akkor nyithatnak saját boltot az olyan nagyvállalatok, ha a boltban lévő termékek legalább 30 százalékát Indiában gyártották le. Illetve érdemes azt szintén megjegyezni, hogy így kerülheti ki a magas indiai vámokat és importadókat az Apple. Ebből kifolyólag indult meg nem olyan régen az iPhone SE modellek gyártása Indiában, azonban ezeket a telefonokat kizárólag itt értékesítették.

Az oldal beszámolója szerint az összes iPhone SE 2-t Indiában fogja legyártani az Apple, amennyiben igazak a mostani hírek. Ergo ez azt jelenti, hogy immáron nem csak a jól megszokott ‘Made in China’ felirattal találkozunk majd, hanem képbe jön a ‘Made in India’ felirat a második generációs iPhone SE telefonokon függetlenül attól, hogy most Magyarországon, vagy mondjuk az Egyesült Államokban vásároljuk meg őket.

Mindenesetre ne feledjük el, hogy ez egy újabb pletyka. Egyelőre semmi biztosat nem tudunk a telefonról, így ennek megfelelően érdemes óvatosan kezelni a mostani szóbeszédeket.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Figyelem! Praktikus és egyben menő iPhone és iPad kiegészítőt keresel? Segítünk! Ha pedig kijelzőcserére vár telefonod, akkor érdemes az iDoki legújabb akcióját lecsekkolni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!