Mostantól szinte minden iPhone megkapja a Face ID-t

HusztiD 2018.02.12. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 1 db 524

apple-iphone-x-2017-iphone-x_70

Az előző év szeptemberében bemutatkozott iPhone X által egy teljesen új hitelesítési eljárást vezetett be az Apple, ugyanis az akkor már évek óta használt Touch ID-t a Face ID váltotta fel. Ekkoriban a KGI elemzője elmondta, hogy idén feltehetően mindegyik modell megkapja a fejlett előlapi kamerát, de utána több kétes infót olvashattunk a témában.

Ezúttal viszont két forrás, az ETNews és a Korea Herald számolt be, hogy az idei évre továbbra is az LG Innotek gyártja le a modulokat az Apple részére. Az iPhone X esetében a Sharp szintén gyártott le alkatrészeket, azonban a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem sikerült az Apple-lel megegyezniük, így ők kimaradnak a gyártásból.

Ha hihetünk az értesüléseknek, akkor az Apple két új, de meg nem nevezett kínai gyártót von be a TrueDepth kamera komponenseinek a gyártásába. Feltehetően eme két vállalattal próbálják meg a Sharp által kiesett mennyiséget legyártani, de egyelőre nem szólnak arról a hírek, hogy milyen arányokban lehetnek a gyártók között a megoszlások.

iphone-xi-concept-images-idrop-news-3

Végül ami számunkra még érdekesebb, hogy a mostani szóbeszédek alapján nem csak az 5,8 colos telefon kapja meg ismét a Face ID-t, hanem a nagyobbik, 6,5-ös modell, valamint a 6,1 colos LCD panellel szerelt testvére egyaránt. Elviekben az Apple innentől kezdve szinte teljesen felhagy a Touch ID használatával, bár erre vonatkozóan az iPhone SE kivételt képezhet.

Szerintetek jó dolog lesz, ha az Apple végleg felhagy a Touch ID-vel, s helyette a legtöbb termékükben a Face ID-t integrálják?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Bigyo - 2018.02.12. 23:31

    Annyira jol mukodik mint a ujlenyomatos. Nekem teljesen bejon. Kb 2 nap kellett hogy hozza szokjak.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.