Az iOS 11.3 egyik újdonságával emberek ezreinek menti meg életét az Apple

HusztiD 2018.01.30. 17:55 Apple, iOS, iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 1 930

emergency-iphone-800x593

Az előző hét folyamán megjelent iOS 11.3 első bétája számos újdonságot hozott a korábbi kiadásokhoz képest, melyekről összeszedtük a legfontosabbakat. Mégis akad az új bétának egy olyan funkciója, amely által az Apple ezrek életét mentheti meg vészhelyzet esetén.

Az iOS 11.3 bétájában bemutatkozott az úgynevezett Advanced Mobile Location, amely segélyhíváskor engedélyezi a a WiFi és GPS chipek segítségével a diszpécser számára a helymeghatározásunkat. Magyarán mondva, ahogy hívjuk a segélyhívót, az ügyintéző már anélkül tudni fogja hogy honnan hívjuk, hogy elárultuk volna számára. Elviekben az eljárás pontos lesz, akár épületen belül azt is megmondja, hogy melyik szobában vagyunk.

Természetesen egyből felmerülhet sokakban a probléma, mely szerint az Apple automatikusan megosztja a helyzetünket. Sokak számára nyilván zavaró lesz, de ha azt nézzük, akkor ezzel a funkcióval több ezer életet menthet meg az Apple – legközelebb lehet, hogy pont a miénk lesz az. Például tavaly januárban, Litvániában volt egy eset, ahol egy 7 éves kisfiú hívta a segélyhívót mivel apja eszméletlenül feküdt a földön. A fiú ugyan nem tudta megmondani hogy hol laknak, de egy hasonló AML-es eljárásnak köszönhetően a diszpécser tudta honnan telefonált, így sikerült édesapját időben megmenteni. Nem idegen ez a téma amúgy sem, ugyanis legutóbb egy négyéves kisfiúval is volt egy hasonló eset, csak ő épp tudta, hogy hol laknak.

Lényeg, hogy az Apple az előző év folyamán még nem igazán rajongott az AML bevezetéséért, azonban a Európai Segélyhívó Szövetség arra kötelezte a gyártókat, hogy iOS és Android rendszereken vezessék be eme újdonságot. Talán ennek köszönhetően is adta be derekát az Apple, hiszen a szakemberek szerint ezen funkcióval tíz év alatt közel 8 ezer emberi élet menthető meg. Ha pedig azt nézzük, akkor innentől kezdve a vészhelyzetek esetén sokkal könnyebben tudnak majd a bajba jutott embereken segíteni.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Krisztián - 2018.01.30. 19:01

    Tegyük hozzá, hogy mindez amerikában.

  2. Sebők István - 2018.01.31. 06:57

    Igen!

Szólj hozzá Te is!